Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyár elején kampányba kezdett az önkormányzat a szúnyogok elszaporodása ellen. „A cél az, hogy meggátoljuk a rovarok kifejlődését, ezért osztottuk a szúnyoglárvairtó tablettákat is” – mondta el Gyurkó Dániel alpolgármester. A kerületnek sikerült bekerülnie a fővárosi szúnyoggyérítési programba is.
A kerületi médiában többször elmondták, hogy a lakók is megkezdhetik a védekezést a kellemetlen rovarok ellen. Leginkább azzal, hogy az udvarokon található vízgyűjtő edényeket – vödröket, kannákat, hordókat – lefedik, a nyílászárókra szúnyoghálót szerelnek fel, az őszi hónapokban pedig zárva tartják a garázsokat, pincéket és aknákat. Ez persze csak az első lépés, a másodikat már az önkormányzat lépte meg, amikor első körben szúnyoglárva-irtó tablettákat rendelt. Június 30. és július 4. között a 700 doboznyit sikerült szétosztani a kerületi lakosok körében.
„Szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna ez a lehetőség, amely remélhetőleg nem marad egyszeri alkalom, hiszen ennél jóval több dobozzal rendeltünk, ám mostanában akkora a kereslet iránta, hogy hiánycikknek számít, így annak is örülnünk kellett, hogy legalább ennyit megkaptunk” – jelentette ki Gyurkó Dániel alpolgármester június 30-án a Pestújhelyi Közösségi Házban, ahol elkezdték osztani az ingyenes tablettákat és a szúnyogok elleni védekezésről szóló tájékoztatót.
Az alpolgármester elmondta azt is, hogy hosszú évek próbálkozásai után idén végre sikerült bekerülni a fővárosi szúnyoggyérítési programba, melynek első lépéseként már el is kezdődött a szúnyogirtás az újpalotai zöld területeken. Ezen kívül az önkormányzat saját forrásból is tervez majd egy nagyobb gyérítést, amely már nem a lárvákat, hanem a kifejlett rovarokat pusztítja el. Ennek időpontját a lakossági visszajelzésekhez igazítják.
Comments are closed.
