Akaraterőből vizsgázik a kerület

Átlagos olvasási idő: 2 perc

A részleges karantén miatt a sportolók is otthonaik­ba szorultak. A sportpályák bezárását követően megszűntek az edzéslehetőségek, így kénytelen mindenki otthoni környezetben mozogni. Versenyhelyzet híján azonban rendkívül nehéz a motivációt fenntartani. Az egyéni edzések minden sportoló életét megnehezítik, ám különösen igaz ez a csapatsportokra.

REAC

– Mi sem tudunk mást tenni, mint a többi sportegyesület – mondta Dinka Balázs, a REAC felnőtt csapatának edzője –, megpróbálunk egyéni edzésterveket küldeni a játékosoknak, akik remélhetőleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy legalább a fizikai állóképességüket fenntartsák!

A REAC-nál a hét öt napjára küldenek elvégzendő feladatokat a játékosoknak. Ezek között futóprogramok, erősítések és labdás gyakorlatok is szerepelnek. A szakvezetés azonban tisztában van vele, hogy nem minden játékosuknak van lehetősége minden feladatot elvégezni.

– A feladatok elvégzése a srácokra van bízva, ők jelenleg amatőr játékosok, ám bízunk benne, hogy mindnyájan profi szemlélettel rendelkeznek, így azt is tudják, hogy ebben a rendkívüli helyzetben a kondíciójuk megőrzéséért mindent maguknak kell megtenniük.

A 2019–2020-as Budapest-bajnokságból 14 forduló lenne hátra. A hetedik helyen álló REAC a soron következő két meccsen az Union ellen idegenben, míg a bajnokaspiráns BVSC–Zugló ellen hazai pályán játszott volna. Április elején még nem lehetett tudni, lesz-e értelme folytatni a pontvadászatot. A csapatok tehát úgy készülnek, hogy nem tudják, a bajnoki hajrára vagy a szezonkezdetre kell-e majd formába hozniuk magukat.

BLF

– Nálunk is zárva vannak a termek, így szó sem lehet edzésekről – mondta Lipták Mihály, a Budapesti Legyőzhetetlen Feketék Kosárlabdaklub szakmai vezetője. – Az NB II.-es felnőttcsapatunknál mindenki amatőr sportoló, így maga dönti el azt is, hogy mennyi energiát fektet az otthoni edzésekbe.

Más a helyzet az utánpótlás-korosztályoknál, ahol az edzők a pedagógusokhoz hasonlóan online „tanítják” a kosaras nebulókat.

– A kollégák a Classroom programokon keresztül küldik a feladatokat a gyerekeknek. Ezek között nemcsak mozgáselemek gyakorlásai és erősítések szerepelnek, hanem például tesztkérdések is, melyben egyes játékhelyzeteket kell elméletben helyesen megoldaniuk a srácoknak. Szerencsére, nálunk már minden korosztálynak, minden csapatnak saját közösségi oldala volt, így az edzők könnyen kapcsolatban maradhattak a játékosaikkal. Persze, ily módon nagyon nehéz motiválni a gyerekeket.

A Magyar Kosárlabda Szövetség a hazai szövetségek közül az elsők között zárta le az idei bajnokságokat. Így tehát ebben a sportágban annyival tisztult a kép, hogy a résztvevők már tudják, csak a jövő évi szezonra kell készülniük. De ez a kis plusz a kosarasok helyzetét sem könnyíti meg.

Palota RSC

– Először még csak egy hét szünetet rendeltek el, majd meghosszabbították kettőre, most pedig májusig tolták ki a szünet végét – mondta Valasik Marietta, az NB I.-es Palota VSN Kft. női röplabdacsapatának edzője.

Azaz a röplabdázóknak is az otthoni edzésekre kell berendezkedniük annak érdekében, hogy leg­alább a kondíciót tartani tudják.

– Tartjuk a kapcsolatot a játékosokkal, így tudjuk, hogy mindenki erősít, fut, ha van lehetősége, akkor labdázik is, ám ennél többet nem tehetünk. Igyekszünk minden játékosunknak edzésterveket küldeni, így legalább lesz egy irányvonal, amihez tartani tudják magukat.

Lassan már a bajnoki címért, a feljutó és az osztályozós helyekért küzdenének a csapatok. Egy ilyen szakaszba edzés nélkül visszacsöppenni reménytelen vállalkozásnak tűnik. Főleg úgy, hogy az élvonalbeli csapatokban játszó idegenlégiósok a járványszünet elrendelését követően azonnal hazautaztak. Ez utóbbi, mondjuk, a Palotát nem érintette, hisz a rákospalotai klubnál alapvető követelmény, hogy mindig kizárólag magyar játékosokat foglalkoztatnak. A csapat az idei nyolccsapatos NB I.-ben a hatodik helyen állt, megelőzve a Debrecen és a Gödöllő együttesét. Tehát a lányok számára sem lenne mindegy, milyen eredmények születnének a bajnokság hátralevő részében. Hogy születnek-e még eredmények ebben a bajnokságban, az viszont a szövetség döntésétől függ.

Comments are closed.