Áder János felkérte Orbán Viktort a kormányalakításra

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A leköszönő köztársasági elnök délelőtt egyeztetett a választáson győztes Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjével. Orbán Viktor elfogadta a felkérést.

Áder János a találkozó után azt mondta: a választás eredménye, a választók döntése világos és egyértelmű. A választás törvényes, alkotmányos, szabad és demokratikus volt. Hozzátette, hogy sem az új Országgyűlés, sem pedig az új kormány legitimitását nem lehet megkérdőjelezni. Ennek értelmében az Országgyűlés hétfői alakuló ülésén azt javasolja majd, hogy Orbán Viktort válasszák meg miniszterelnöknek.

Az államfő szerint az idei volt az első választás, hogy két pártszövetség indult el a választáson, amelyen annyi nemzetközi megfigyelő volt, amennyien korábban soha. Mint mondta: ez után a választás után nyújtották be a legkevesebb jogorvoslati kérelmet, ezért is tudták olyan gyorsan megállapítani a hivatalos végeredményeket.

Orbán Viktor azt mondta: olyan kormány megalakítását ígérte meg az államfőnek, amely összességében és külön-külön is képes arra, hogy megvédje az országot az előtte álló veszélyes évtizedben. A kormányalakítási folyamat azonban még nem tart ott, hogy arról részleteket áruljon el. Mindössze annyit közölt, hogy több miniszterjelölttel már sikerült megállapodnia.

Comments are closed.