„A változás mindig viharral jár”

„Egy vezetőnek az a dolga, hogy irányt mutasson, de azt, hogy belül a konstrukciót miként alakítod ki, abban szabadságot kell hagyni” – vallja Beke Károly, a Csokonai Nonprofit Kft. ügyvezetője, akit a közművelődés és kultúra jelenlegi helyzetéről, a XV. kerületi változásokról, valamint ügyvezetői programjának első két évéről kérdeztünk.

A közművelődés a vesszőparipád, hogy mindenkihez utat találni a kultúra és közművelődés eszközével. Az Eötvös10-ben decemberben megrendezett Kritikus kultúra – A kultúra kritikus helyzetben című konferencián tartott előadásod is a közművelődés ügyéről szólt.

A konferenciára készülve sokat olvastam a magyar közművelődés múltjáról és történelmi szerepéről. Nagyon érdekes párhuzamot találtam a közművelődés, a művelődésszervezés 19. századi kialakulása és a jelenünk között. Születésekor olyan mozgalmiság volt, amelynek céljává a szakképzett munkaerő létrehozása vált az iparosodó társadalomban. Létezett egy polgárosodási felhajtó ereje is, de valójában a társadalmi változtatás volt a fő ügye – az arisztokrácia, a jobb módúak is támogatták –, hogy a szegényebb rétegek a közművelődés eszközével felzárkózzanak, analfabétákból írástudó-olvasó emberekké váljanak, akik mernek kérdezni és gondolkozni. Mindezt a civil társadalmi mozgalmiság első lépésének is tekinthetjük.

Az elmúlt két évben ügyvezetőként hogyan alakítottad át a Csokonai működését? Mit sikerült megvalósítani a pályázati elképzeléseidből? Milyen falakba ütköztél?

Folyamatosan falakba ütközünk, de baj is volna, ha ez nem így lenne. Mindaz, amit a világról gondolok, és amilyen irányba próbáljuk ügyvezető társammal, Bátyai Edinával terelni ezt az egész rendszert, az nagyon sok konfliktussal jár. A változás mindig viharral jár, de ez nem baj, sőt! Talán így jobban látszik, mennyi izgalmasat hoz magával a változás.

Az elmúlt két évemről azt gondolom, hogy most kezdtünk oda eljutni, amely útról már nem szabad letérni.

Magyarországon a közművelődésnek a rendszerváltás előtt is megvolt a szerepe az ifjúsági klubjaival. Bár kevesen tudják, de az első valódi demokratikus mozgalmak a közösségi házakban létrejött ifjúsági közösségek voltak, amelyek kulturális események köré szerveződtek. A Csokonai pont ebből szeretne valamit visszahozni, ebbe az irányba indultunk el. Van elég bátorságunk társadalmi ügyekkel foglalkozni, véleményt formálni. A Csokonainak van egy reflektív szerepe, reagál, rezonál, valamilyen kölcsönhatásba lép a különböző ügyekkel. Megmutatkozik akkor, amikor az iskolában generációk nem kapják meg ezt, amikor a hétköznapjaink során a megosztottság miatt polarizálttá vált a gondolkodásunk, és nem merünk fontos társadalmi kérdésekről beszélgetni. A közművelődés és a kultúra szerepe pont az, hogy azokban a társadalmi ügyekben, amelyek meghatározzák az életünket – például gyerekszegénység, a melegek jogai, a kultúrához való hozzáférés, a férfi-női egyenjogúság a munkavállalás terén is – valamilyen kölcsönhatást hozzunk létre a közönség és az alkotók között. Ebből a szempontból már nagyon sokat haladtunk, de még hosszú út áll előttünk. Ehhez kellett a „másik láb” is, a számos kollaboráció, a sokszínű együttműködés a kulturális élet különböző szereplőivel. Példaértékű volt az elmúlt évünk abban, hogy rengeteg típusú együttműködést hoztunk létre, és ennek még messze nincs vége.

Számos együttműködési pályázatot írtatok ki tavaly, illetve az idei évre is: független előadások befogadása a Csokonaiban, együttműködés más kerületek közművelődési intézményeivel. Ezeknek a nyitásoknak melyek a fő irányai?

Nyilván a legegyszerűbb megjelenítése ezeknek a kérdéseknek a színház, de nincs is rá lehetőségünk, és nem is szeretném, ha csak a színház irányába tolódna el a rendszer. Ennek olyan sokszínű egyvelegnek kell lennie, ami – ha nem is egy adott pillanatban – egyszerre kínál mindent, és a kerület lakosai megtalálhatják bennük a lehetőségeiket. A mi feladatunk, hogy nagyon jó minőségű kínálatot nyújtsunk a XV. kerület teljes közösségének. Ehhez nagy segítség, hogy a Csokonai Rendezvényház mellett van még öt közösségi házunk, helytörténeti gyűjteményünk, kiadunk egy újságot, és üzemeltetünk egy televíziót is. Közpénzből működünk, költségvetésünk nyolcvanöt százaléka közösségi adóforintokból finanszírozott támogatás, nekünk a teljes egészet kell kiszolgálnunk, sőt arra is figyelnünk kell, hogy kinek milyen az értékrendje.

Okozott-e a gazdasági válsággal nehezített elmúlt évben financiális gondot ennyi ház fenntartása, működtetése? Ráadásul a három különböző arculatú városrészből létrehozott kerületnek nagyon más a társadalmi összetettsége, kulturális igénye. A változtatásokhoz a lakossággal vagy a saját közegeddel kellett nagyobb harcot vívni?

Én mindennap ütközöm. Hogy néhány kormánypárti képviselőt idézzek, jelenséggé váltam a kerületben.

Élvezed is.

Persze, van bennem nem kevés exhibicionizmus. Egyébként ilyenkor érzi az ember, hogy figyelnek arra, amit csinál. A legnagyobb ütközésem a saját munkatársaimmal van és volt, sokkal gyorsabban szeretnék haladni, mint ahogy a többség tud. Eddig a szemlélettel is baj volt, hogy merjenek bátrak lenni, kilépni a kereteikből. Nehéz örökségünk a múltból, hogy a közművelődésben dolgozók közül kevesen mernek önállóan gondolkodni. Van lemorzsolódás, és vannak, akiktől elköszöntünk. Mindennapos küzdelem elfogadtatni az emberekkel, hogy merjenek szabadon gondolkodni, akár kritikusan megkérdőjelezni döntéseket, az én döntéseimet is.

Bírod a kritikát?

Nehezen, nekem is voltak kudarcaim, de a jogos kritikából tanul az ember. Talán az volt az elődeim legnagyobb vezetői hibája, hogy mindent kontrollálni akartak, kevés önálló gondolatot fogadtak el és be.

Te is szereted, hogy a kezed azért mindenhová elérjen.

Egy vezetőnek az a dolga, hogy irányt mutasson, de azt, hogy belül a konstrukciót miként alakítod ki, abban szabadságot kell hagyni. Lehet velem vitázni, meg lehet győzni dolgokban. Most viszont a félelem, hogy milyen átalakítás előtt áll hazai a kulturális szektor, összekovácsolta a közösséget. Mindenki látja, hogy a mostani döntéseket nemcsak a kulturális szférában, de az oktatásban és az egészségügyben is évtizedekig nyögni fogja az ország.

Az elmúlt években néhány kerület közművelődési intézményeiben hasonló radikális változás történt. Különböző együttműködések születtek is ezekkel a kerületekkel. Ez mennyiben erősítheti a XV. kerület működését?

Ebben a közegben csak úgy lehet túlélni, ha az ember nem csak önmagára gondol. Ha felismeri azt, hogy nagyon komoly szövetségeket kell kötnie a kerületek között, és a kerületen belül is a helyi szereplőkkel, kulturális közösségekkel, civil szervezetekkel.

Ebből sok meg is valósult 2023-ban.

Ilyen az érdekes fejlődési pályát befutó Rákospalotai Örökségünk Egyesülettel és a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttessel létrejött nagyon komoly kapcsolatunk. Azt látták, azt értették meg ők is, meg a Rákospalotán élő, amúgy konzervatív értékrendű, a népi hagyományaikat, vallásukat fontosnak tekintő emberek is, hogy számunkra is fontos az ő jelenlétük, hogy a helyi identitásban fontos szerepük van. Megértették, hogy a kortárs kultúra nem lerombolni szeretné az értékeket, hanem gazdagítani azt. A kortárs közművelődés szerepe, hogy ezeket olyan eszközökkel csomagolja be, ami a jelen és jövő generációinak valami fontosat mutat. Felgyorsult a világ, nekünk lépést kell vele tartanunk, belépni a versenybe. Ennek jegyében például kerítéskiállításokat csinálunk, vagy becsomagolunk egy buszmegállót rákospalotai népviseletbe. Azt érzem a legnagyobb áttörésnek, amikor ténylegesen kézzel foghatóvá válik, hogy mire gondolsz. Sokan csak így értik meg, hogy valamit nem tönkre akarsz tenni, hanem eszközt adni a gyerekeink kezébe, hogy megértsék azt, hogy mi mire vagyunk büszkék.

A kerületekkel való együttműködések a túlélést szolgálják. Ezek a kulturális szereplőkkel, érdekvédelmi szervezetekkel, más közművelődési intézményekkel való szövetségek arra valók, hogy le tudjuk fordítani közérthető nyelvre, hogy mi az, amivel foglalkozunk, mi az, ami történik, és milyen veszéllyel jár, ha az a kormányzat változtatás, ami zajlik, lerombolja mindazt, amit csinálunk.  Ez a veszély fenyegeti az oktatásügyet, az egészségügyet, ezért történik az önkormányzati büdzsé megszorítása is. A hétköznapi emberek, akár a XV. kerületben, akár Toldon egy zsákfaluban, nem érzik, hogy tőlük vesznek el. Ha mindezt megértik, esélyünk van a szolidaritásra.

Az L. Ritók Nóra vezette toldi Igazgyöngy Alapítvány fontos ügy számodra, második éve támogatja őket a Csokonai.

Ebben a történetben nagyon fontos a transzformáció, az üzenetközvetítés, hogy tudják, mi adunk valamit, s ha nincs a Csokonai, az ő életük rosszabbá válik. De ehhez érteni kell a magyar néplelket, amihez nagyon jó út és eszköz a közművelődés: vigyél mindenkinek tartalmat, szervezz közösséget, beszélgess. Most nem azt szolgálja a közművelődés, hogy egy fejlettebb, polgárosodó társadalmat építsünk, hanem hogy a rengeteg válsággal megterhelt századunkban egy erős, szolidáris közösséget építsünk fel a legapróbb falvaktól a fővárosig. Ebben van hallatlanul fontos szerepe a szövetségépítésnek. S ez az, amit soha nem tudnak majd lerombolni.

Ha végignézem a tavalyi esztendőt a magyar kultúra napjának januári eseménysorozatától az évet záró ANNO művészeti hónapig, szinte minden hétre esett fontos esemény. Melyekre vagy a legbüszkébb?

Talán azt emelném ki – sajnos erre vetült a legkevesebb fény –, amikor siketek és nagyothallók számára jeltolmácsolással előadtunk egy színdarabot. Ez az, ami szimbolikájában mindazt megmutatja, amit a világról gondolok. Ebben a projektben minden benne van: az ügy, a munkatársak nyitottsága, egy nagyon erős szakmai együttműködés érdekvédelmi szervezetekkel, az önkormányzati támogatás jelentősége és az egymásra találás egy teltházas közönséggel. Nagyon felemelő történet, hogy olyanoknak adhattunk tartalmas élményt, akik nap mint nap akadályokba ütköznek. Egyébként a 2023-as esztendő minden egyes eseményére büszke vagyok. Jó érzés, hogy nagyon sokan megismertek minket.