A hely Budapesten, a Kerepesi úti Nemzeti Sírkertben található, a sakkparcella, ahol négy nemzetközi hírű sakkegyéniségünk nyugszik. Elsőként Maróczy Géza sírhelyét alakították itt ki 1951-ben. Majd az 1980-as években sorrendben Charouschek Rezső, Barcza Gedeon és Breyer Gyula sírhelyével lett teljes a sakkparcella.
Maróczy Géza 1870-ben született Szegeden. Mindössze 15 évesen tanult meg sakkozni. Akkoriban még nem volt jellemző a kisgyermekkori sakktanulás. Ráadásul akkor még nem is ezt a remek táblajátékot favorizálta, hanem az iskolai tanulmányaira figyelt. Előbb technikusnak készült, majd többek között matematika tanárnak. Mégis később legtöbbet talán tisztviselőként dolgozott.
A sakkozásban elért versenysikerei alapján 1902 és 1908 között a világ egyik, ha nem a legjobbja volt. Kihívója lehetett a német Emánuel Lasker sakkvilágbajnoknak, aki azonban több ok, de leginkább az anyagi követeléseinek nem teljesítése miatt nem állt ki ellene. 1920-ban külföldre költözött, ekkor versenyzésből és sakktanításból tartotta fenn magát és családját. Két világbajnok, a holland Euwe és a cseh Vera Menchik is tanitómesterének tartotta.
1927-ben hazatért. Rögtön sakkolimpiai bajnoki címig vezette a magyar férfi válogatottat. Gyakorlatilag átvette a magyar sakk irányítását, de 1936-ig még versenyzett is. 1951-ben Budapesten hunyt el és a Kerepesi úti temetőben talált végső nyugalomra. Szerencsésnek mondhatom magam, mert több tanítóm is volt, aki személyesen ismerhette a sakkgéniuszt és rengeteget meséltek róla.
Kaptam tőlük Maróczy által írt könyvet is, mely a sakktanítás egyik legjobb módszertani anyaga. Azóta is abból nevelem a sakk alapigazságaira, szépségeire a tanítványaimat.
Charouschek Rezső 1873-ban született és sajnos nagyon fiatalon 26 évesen, akkor még gyógyíthatatlan betegségben hunyt el. Ő is 15 éves volt, amikor megismerkedett a 64 mezős sakkvarázzsal. És bizony mondható, hogy nem csak ő varázsolódott el, hanem mi , méltó és méltatlan utódok is a rendkívülien nagyszerű és eredményes játékától. Az első magyar levelezési versenyt holtversenyben közösen nyerte Maróczyval, aki ekkor Budapestre hívta a fiatal tehetséget. Charouschek gyorsan meghódította a várost, majd Európát is.
1898-ban Kölnben, az utolsó egyéni versenyén már nagybetegen játszott, mégis a 2-4. helyen végzett. A játékát ismerők hamar elhíresztelték, hogy a cselek igazi mestere, kedvencei közé tartozott a királycsel és a dán csel is. 1900-ban Nagytétényben hunyt el, s ott temették el. 1907-ben közadakozásból emlékoszlopot helyezték el a sírjánál.
1982-ben a temető megszüntetésekor áthelyezték az emlékoszlopot és a hamvakat a Kerepesibe, közvetlenül Maróczy Géza mellé.
Nagytétényi követői az emlékoszlop állítása mellett évente rendezett emlékversennyel is tisztelegtek előtte és számomra is felemelő volt, hogy legtöbbször én lehettem e rendezvények versenybírója.
Barcza Gedeon 1911-ben született olimpiai bajnok sakkozót, a nyolcszoros magyar bajnokot, a 20. század szintén korszakos nagy alakját nagy megtiszteltetésként már én is személyesen ismerhettem. A Tanár úr nem csak az 1934-ben szerzett tanári diplomájának köszönheti a sakkbarátok megszólítását, hanem a sakk művészi tanáraként is kiérdemelte azt. A Gida bácsi megszólítást pedig legkedvesebb tanítványaitól kapta. Egyébként ő sem korán kezdett el sakkozni, első komoly eredményeit az egyetemi évei alatt érte el.
Utána nyolc olimpián ült a magyar válogatott színeiben sakkasztalhoz, szép sikerekkel. Dolgozott szakíróként, a Magyar Sakkélet szerkesztőjeként, de leginkább mesteredzőként. 1986-ban hunyt el és került örök nyugalomra a Kerepesi úti temető sakkparcellájában.
Örökösei engedélyével tisztelői 1987-ben sakkcsapatot alapítottak Barcza Gedeon SC néven és kifejezetten az utánpótlás nevelést tartották az egyesület fő feladatának. Az alapítók Ősz Gábor és Rózsa József sakkozók voltak. Amíg aktív sakkvezető voltam a fővárosban, én is igyekeztem támogatni e szép törekvést.
Breyer Gyula 1893-ban született Budapesten, a sakkelmélet modern iskolájának vezető tagja volt. Kezdeti sakksikereiről feladványfejtőkent tudunk, de 1910-ben már középiskolás bajnok.
Az első kiemelkedő eredménye országos nevet hozott számára, 1912-ben mindössze 19 évesen magyar felnőtt bajnoki címet szerzett. Szép teljesítményeket ért el feladványok szerzőjeként. Egészen egyedit is alkotott a sakkban. Szeretett vakon, azaz a tábla megtekintése nélkül játszani. És ezt olyan magasságig vitte, hogy 101 évvel ezelőtt, 1921-ben Kassán 25 ellenfélnek vakszimultánt adott. Ezt a fajta játékot úgy kell képzelni, hogy a szimultánt adó egyetlen táblát sem látott, míg az ellene játszók természetesen valamennyien sakktáblákon vezethettek játszmájukat.
Breyer teljesítménye nemcsak a világrekord számú ellenfél, hanem az eredményt tekintve is lenyűgöző volt: 15 győzelemmel, 7 döntetlennel és mindössze 3 vereséggel zárt.
Bár a jó sakkozók többsége tud(na) fejben játszani, de legalább emlékeznek egy vagy akár több partijukra, ezt a játék formát nem favorizáljak, főleg nem adnak vakszimultánt. Breyer 1921-ben hunyt el, majd Prágában temették el. 1987-ben exhumáltak és akkor helyezték el nyugalomra a Kerepesi úti temető sakkparcellájában.
Én mostanában kevésbé tudok e nevezetes helyre kilátogatni, de aktív sakkvezetőként és később is többször megtettem. Legtöbbször mindent rendben találtam, de volt néha okom szomorúságra is a gondozatlanság miatt. A héten már volt Halottak Napja, mostanában tervezem megtenni a következő tisztelgő látogatásomat.
Halottak Napjának környékére időzítve tervezem következő tisztelgő látogatásomat.
SZÖVEG: Száraz Sándor, 1992 és 1998 között a Budapesti Sakkszövetség főtitkára, 1990-től 1998-ig a Nemzeti Sport szakírója.
KÉP: Breyer Gyula síremléke (Wikimedia Commons)
Comments are closed.
