A Down-szindrómásoknak nyújtott segítségről szólt a szerda délelőtt

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Március 21. nemcsak a tavasz első napja, hanem aznap van a Down-szindróma világnapja is. Az ENSZ döntése alapján bevezetett ünnep célja, hogy felhívja a figyelmet a 21-es kromoszóma rendellenessége által okozott betegségre, és így növelje a társadalomban a Down-szindrómával élőkkel szembeni megértést, valamint hogy segítsen a betegségben szenvedőknek abban, hogy teljes és aktív életet élhessenek. A XV. kerületben a Rejtett Kincsek Down Egyesület által üzemeltetett Csodavár Játszóházban inkluzív fejlesztés folyik, azaz nemcsak Down-szindrómás, hanem egyéb rendellenességgel született (autista, ADHD-s, beszéd- és magatartásproblémás) gyerekek fejlesztését is végzik. A játszóházban hagyomány, hogy minden rendellenességhez kapcsolódó világnapról megemlékeznek.

„Erről a világnapról nemcsak nálunk, hanem az Európai Unió számos országában, sőt még az Európai Parlamentben is megemlékeznek” – mondta Elek Zsuzsanna, a Csodavár Játszóház vezetője.

„Mi is szerettük volna kiemelt eseményként kezelni ezt a napot, melyre idén egy különleges brunch-ot szerveztünk.”

A rendhagyó tízóraival egybe kötött beszélgetésre egyrészt érintett családokat, másrészt szakembereket hívtak a szervezők. A Down-szindrómás gyermeket nevelő szülők a március 21-i délelőttön személyesen találkozhattak és kötetlenül beszélgethettek többek között dr. Aáry Tamás Lajossal, az Oktatási Jogok Biztosával, dr. Kiss Lászlóval, az EMMI szakszolgálati és gyógypedagógiai referensével, az Alapvető Jogok Hivatalából dr. Kozicz Ágnessel, sőt, Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármesterrel és a kerületi Polgármesteri Hivatal szakembereivel is.

„A beszélgetések olyan fontos témákat érintettek, mint az autonómia és önállóság, az egészség, az egyenlő bánásmód és a láthatóság” – tette hozzá Elek Zsuzsanna. „Emellett nagy segítségünkre volt a belvárosi Nem Adom Fel Kávézó és Étterem is, mely a március 21-i brunch-hoz az ételeket, illetve a személyzetet is biztosította.”

Az idei Down-szindróma világnap két másik jeles eseményhez is kapcsolódik. A Rejtett Kincsek Down Egyesület ugyanis már a 25. születésnapját ünnepli, másrészt a Csodavár Játszóház is napra pontosan öt éve üzemel Pestújhelyen. „Nagyon örülünk, hogy egyre erősebb a kapcsolatunk a kerülettel. Az önkormányzattal és a Polgármesteri Hivatallal kiváló munkakapcsolatot ápolunk, míg a kerületi óvodák közül is egyre többen érdeklődnek az érzékenyítő programjaink iránt.”

FOTÓ: Csokonai15

Comments are closed.