Kerületi közös kiállás az Alzheimer-kór világnapja alkalmából
Újpalota szívében gyűltek össze szeptember 24-én szakemberek, érintettek és érdeklődők, hogy az Alzheimer-kór világnapja alkalmából közösen emeljék fel hangjukat a demenciával élőkért. A Nem vagy egyedül szakmai program nemcsak tudást adott, hanem reményt is: a közösség erejét, az összefogás lehetőségét és az emberi odafordulás fontosságát.
A rendezvény az Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálatnál kezdődött, ahol Gráczer Irma, a Göncz Árpád Szociális Intézmény (GÁSZI) igazgatója személyes megemlékezéssel nyitotta meg az eseményt. Beszédében kiemelte Jobbágy Mária munkásságát, aki mentálhigiénés szakemberként úttörő szerepet játszott az újpalotai szociális ellátás megalapozásában. „Mari élete utolsó pillanatáig azon dolgozott, hogy minél több helyre eljusson a segítség azokhoz, akik demenciával élnek, vagy demens hozzátartozókat ápolnak” – mondta. Szavai nemcsak tisztelgésként hatottak, hanem emlékeztettek arra is, hogy a szakmai elhivatottság és az emberi odafordulás kéz a kézben járnak. A helyi Alzheimer Café mozgalom elindításában vállalt szerepe révén Jobbágy Mária öröksége ma is hajtóerőként van jelen a kerületi szociális munkában.
A nap zenés figyelemfelhívó sétával folytatódott a Kontyfa utcától Újpalota főteréig, ahol Kató Lászlóné vezetésével a felvonulók szenior örömtánccal lepték meg a környéken élőket.
Cserdiné Németh Angéla polgármester a Nem vagy egyedül mottó jegyében köszöntötte a résztvevőket, kiemelve: a demencia nem csupán orvosi kérdés, hanem mindannyiunk közös ügye. Beszédében ő is megható szavakkal méltatta a nemrég elhunyt Jobbágy Máriát, majd egy idős hölgy szavaival zárta gondolatait, melyek mélyen megérintették a hallgatóságot. „Lehet, hogy elfelejtem a szavakat, lehet, hogy nem ismerem fel az arcokat, de érzem a szeretetet, s azt soha nem felejtem.”
A program csúcspontját a Qubit dokumentumfilmjének levetítése és az azt követő kerekasztal-beszélgetés jelentette, melyen a rendező mellett szereplők is részt vettek. Kun Zsuzsa és Tóth András alkotása megrázó őszinteséggel mutatja be a demenciával élők és családjaik mindennapi küzdelmeit. A film érzékenyít, valamint rávilágít arra, hogy Magyarországon több százezer családot érint ez a betegség, miközben a szociális és egészségügyi ellátórendszer gyakran tehetetlen. A gondoskodás a családtagokra hárul, akikre nemcsak anyagi, hanem súlyos mentális teher is nehezedik.
Kázár Ágnes háziorvos, a Feledhetetlen Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint fontos, hogy időben felismerjük a tüneteket. A Qubit videósorozatában ő is megszólal, és elmondja, mikor jön el az a pont, amikor az intézményi elhelyezés már elkerülhetetlenné válik. Hekker Szilvia, az alapítvány kuratórium tagja, 12 éve vette észre édesanyján a demencia első jeleit. Azóta a család minden tagja megtapasztalta, milyen az, amikor a nagymama már nem emlékszik az unokák életkorára, vagy furcsán viselkedik a konyhában. A kamerák előtt lányával, Tímár Dorottyával mesélnek arról, hogyan telt az elmúlt évtized, mi maradt ki az életükből, és mit adott nekik mégis ez az időszak.
Szűcs Teri író az otthonápolás lelki oldaláról beszélt, míg Sóki Diána múzeumpedagógus azt mutatta be, hogyan segíthetnek a régi tárgyak és irodalmi szövegek az emlékezésben, illetve a feldolgozásban.
Vidnyánszky Zoltán, a HUN-REN TTK Agyi Képalkotó Központ vezetője hangsúlyozta, hogy a demencia részben megelőzhető. A HUN-ML-BRAIN program például a magyar néptáncra építve kapcsolja össze a mozgást, a szellemi és társas tevékenységeket, ezzel is segítve az agy egészségének megőrzését.
A dokumentumfilm tehát nemcsak a problémákat mutatja be, hanem lehetséges megoldásokat is keres. A cél: megérteni, hogy a demencia nemcsak az idősek ügye, hanem mindannyiunké. Mert amikor egy családtag megbetegszik, az egész család új életet kezd sokszor fájdalmasan, de szeretetből.
A filmben megszólal Katonáné Jordáki Ildikó, a GÁSZI Területi Gondozás egységvezetője is, aki szerint a demenciával élők gondozása nem csupán szakmai, hanem mélyen emberi feladat. „Olyan segítséget kell nyújtani, ami élhetővé teszi a mindennapokat. Egy demenciával élő személy gondozása komoly szervezést és feladatmegosztást igényel. Ha nincs támogató közeg, ezt nagyon nehéz megoldani. Talán ez a legfontosabb: a hozzátartozók támogatása.”
Kiemelte, hogy az ellátás nemcsak fizikai gondoskodást jelent, hanem érzelmi biztonságot is. „Úgy gondoskodunk róluk, hogy ne csak a szükséges segítséget kapják meg, hanem azt is érezzék, hogy szeretettel fordulunk feléjük. Lehet, hogy nem emlékeznek pontosan arra, mi történt vagy hol jártak, de az a jó érzés, amit átéltek, megmarad bennük: ez ami igazán lényeges.”
A kerekasztal-beszélgetésen Kun Zsuzsa a személyes motivációiról beszélt: „A nagymamám mindig azt mondta: »Zsuzska, én csak az agyamat nem akarom elveszíteni«. Ez mélyen megmaradt bennem.” Bár ő nem élt demenciával, sok fotóját felhasználta a filmben – szerette volna, hogy benne legyen. A film ötletét Hekker Szilvia vetette fel, aki meghatóan őszintén vallott az újpalotai közönség előtt arról, mit jelent számára édesanyja gondozása. „Amikor demenciával élő embert ápolunk, nemcsak a beteg van jelen, hanem egy egész család.”
Tímár Dorottya, aki önkéntes a Feledhetetlen Alapítványnál és mentálhigiénés tanulmányokat folytat, szintén megosztotta tapasztalatait. Hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a társadalom felismerje: a demencia nem az időskor természetes velejárója, és a jeleket komolyan kell venni.
Ziffer Gabriella projektvezető bemutatta a demenciaterkep.com webalkalmazást, amely segíti a családokat a felismeréstől a diagnózisig vezető úton. „2023-ban végeztünk egy kutatást hozzátartozókkal, amelyből rengeteg érzelmi és gyakorlati tapasztalatot gyűjtöttünk. A cél, hogy ledöntsük a tabukat, és elindítsunk egy társadalmi változást, ahol az önreflexió is helyet kap” – jegyezte meg Ziffer Gabriella.
A beszélgetés során felmerült az egyik legnehezebb kérdés is: mi történik akkor, ha az érintett nem ismeri fel a problémát, vagy nem akar orvoshoz menni? Hekker Szilvia szerint a konfrontáció nem vezet eredményre: „a kommunikáció kulcsfontosságú. Nem szabad erőltetni, inkább finoman, asszertíven kell rávezetni”. Tímár Dorottya hozzátette: „az erő belülről jön, és ha valaki keres segítséget, az talál is – mi is így találtunk rá. Most pedig mi segítünk másoknak”.
A közönség soraiból is érkeztek kérdések, például a gyógymódokról. Elhangzott: nincs két egyforma demenciával élő személy, ezt a gondozónak és az orvosnak egyaránt észben kell tartania. A résztvevők arról is tapasztalatot cseréltek, melyek a demencia első jelei, és mikor kell komolyan venni a feledékenységet.
Tóth Veronika képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a kerületben hatékonyan működik a demens betegek nappali ellátása, ezen kívül bentlakásos intézményi elhelyezés is lehetséges Újpalotán – igaz, utóbbi csak térítéses formában.
A rendezvényt Katonáné Jordáki Ildikó zárta bizakodó szavakkal: „továbbra is megyünk előre. A megelőzés a cél, akik pedig demenciával élnek, ott a mindennapi ellátás mellett a hozzátartozók segítése a fő feladat”. Szavai nemcsak szakmai irányt mutattak, hanem emberi hitvallást is: hogy a gondoskodás nem intézményi protokoll, hanem közös felelősség.
CZ.I
Comments are closed.
