A Csokonaiban jótékonykodta el egymilliós jutalmát a kirúgott kölcseys tanár

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Egymillió forintos támogatást adott át Márki-Zay Péter szombaton Palya Tamásnak, a kirúgott kölcseys tanárnak, aki rögtön bejelentette, hogy azt nem tartja meg, hanem továbbadja a Kölcsey Gimnázium alapítványának. Az egyesült ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje a Mindenki Magyarországa Mozgalom Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban adta át a díjat Palyának, aki azt kérte, a a Márki-Zay állítása szerint száz százalékban az október 23-i ellenzéki tüntetésen összegyűlt pénzt megosztva a Kölcsey Gimnázium alapítványának, illetve a Tanítanék Mozgalom sztrájkalapjának juttassák el.

„Megtisztelő és megható, hogy vannak, akik még figyelnek a tanárokra, ma volt négy hete, hogy kémia óra helyett Marosi Beatrixszal kellett arról beszénem, hogy kirúg, de a lendület még tart. Köszönöm, hogy velünk vannak és köszönöm, hogy megértik, ezt önökért és a gyerekeikért tesszük”

– mondta Palya Tamás.

Az átadás előtt Márki-Zay tartott rövid beszédet a sajtónak és nagyjából száz főből álló közönségének. A politikus azt fejtegette, hogy ő nagyon várja, mit kezd a nyomozás a gyanú szerint amerikai pénzeket is felhasznált kampányával, mivel az szerinte teljesen transzparens volt az elejétől kezdve az utolsó fillérig.

A politikus borúlátó: mint elmondta, szerinte április 3-án az derült ki, hogy a kormány nem váltható le demokratikus módon, és ilyenkor nem a parlamenti munkának és árnyékkormányoknak van értelme, hanem az ellenállásnak.

A rendezvény nem sajtónyilvános részén pozíciókról szavaztak, többek közt kiderült, hogy Magyar György távozik a mozgalom elnökségéből.

FOTÓ: Subits-Tóth Gergő

Comments are closed.