„A büdzsé minden forintja az itt élőket szolgálja”

Átlagos olvasási idő: 3 perc

Cserdiné Németh Angéla: megmarad a 24-féle önkormányzati támogatás, köztük a húsvéti utalvány is

 

Megszületett a 2025-ös költségvetés. A személyeskedésektől sem mentes képviselő-testületi ülésen, Cserdiné Németh Angéla polgármester javaslata alapján, több mint 37 és fél milliárd elosztásáról határoztak úgy, hogy minden forint az itt élőket szolgálja. Mint a büdzsé elfogadása utána TiZEN5-nek adott interjújában elmondta, a szűkös keret ellenére a kerület minden részén igyekeznek fejleszteni. Kiemelte azt is, hogy sikerült megőrizni a szociális juttatásokat is.

Hamisítatlan kampányhangulat uralkodott a kerület idei költségvetésének elfogadásakor. A szavazásnál a teljes helyi ellenzék tartózkodott, pedig a kormányzati elvonások ellenére sok mindenre találtak pénzt. Nagyon kellett zsonglőrködni?
Nagyon! Ahogy Csernák János alpolgármester úr – akinek a munkáját, miként a Közgazdasági Főosztályét, itt is szeretném megköszönni – a bevezetőjében elmondta, a költségvetés összeállításakor először azt kellett számba venni, mely tételeket nem lehet kihagyni. A bevételeink tavaly óta nem nőttek, az infláció viszont igen, így nagyon kicsi mozgástere maradt az önkormányzatnak. Elsősorban a kötelező feladatokra, a működtetésre kell forrásokat szánni, pedig mi szeretnénk fejleszteni is.

Alpolgármester kollégája arról is beszélt, hogy idén csupán, a tavalyi összeggel azonos, 13,2 milliárd forintnyi iparűzési adóra számíthatnak, ám szolidaritási hozzájárulás címén 3891 ezer millió forintot követel az állam. Volt olyan tétel, amit emiatt kellett kihúzni?
Fejlesztésekre, mint mondtam, kevesebb jut. A különböző intézményeinket működtetni kell, az épületeink 50-100 évesek, azokat karban kell tartani, de ez csak felújítás lehet majd. A szűkös keret ellenére a kerület minden részén igyekszünk fejleszteni, ám idén annak a rendezvénycsarnoknak a tervezésére sem lesz keret, amiről a kampányban beszéltünk. Az egyéni körzetes képviselőket megkérdeztük arról, mit kérnek tőlük a választóik, és ezekre igyekeztünk forrást biztosítani.

Akkor lesznek út-, illetve járdafelújítások, rendben tartják majd a közterületeket?
Természetesen ezeket sem hanyagoljuk el. A szociális juttatásainkat szintén sikerült meg őrizni. A XV. kerületben 24-féle támogatás létezik, pedig a kormány ezekhez összesen tíz százalékkal járul hozzá, a szükséges összeg kilencven százalékot az önkormányzat teszi hozzá. Bár tavaly a fideszesek azt állították, csak a kampány része a húsvéti támogatás, a piacainkon beváltható 8000 forintos utalványt idén is megkapják a nyugdíjasok.

Elhangzott, hogy az önkormányzat intézményeiben béremelés is lesz. Kik és mire számíthatnak?
Valamilyen szintű béremelésre mindenki számíthat. Mi elsősorban az egyenlőtlenségeket szeretnénk megszüntetni, így például a szociális ágazatban dolgozók bérét megemelni, bár ez az állam feladata lenne. Az önkormányzati plusz juttatás csak amolyan „szépségtapasz”. Emellett a kulturális ágazatban dolgozók kapnak magasabb béremelést. Meg kell tudni őrizni a szakembereket.

Nemtelenül támadták a kerület vezetését, amiért az önkormányzatnak szeptembertől szándékában áll a Régi Fóti úti, illetve a József Attila utcai óvodákat megszüntetni. Miért kell ezeket bezárni?
Mert nincs gyermek, és nincs óvodapedagógus a kerületben sem. Az óvodahálózatunkban több mint 400 üres férőhely van, sok a nyugdíjas pedagógus, akiről nem tudni, meddig akar dolgozni, és hét szakember ténylegesen hiányzik a rendszerből. A két óvoda valóban kicsi, családias, de kérem, értsék meg, hogy nekünk önkormányzati szinten kell gondolkodnunk. Egy kisebb óvoda csoportjait könnyebb áthelyezni másik épületbe úgy, hogy a csoport együtt maradjon a pedagógusával. A testületi ülésen folytatott vita után nem igazán tudom eldönteni, hogy a szülők mihez ragaszkodnak. Az épülethez vagy az óvónénihez, a közösséghez.

Az is elhangzott, hogy a Szövőgyár utcai óvoda talaja fertőzött, ezért oda nem akarnak senkit beíratni.
Minket is derült égből villámcsapásként ért, hogy esetleg fertőzött a talajvíz a környéken, de ezt ma senki nem tudja. Az államnak kell majd felmérni, hogy mi és milyen mértékben szennyezett a területen. A testületi ülésen elmondtam: azonnal kezdeményezzük az óvoda talajának vizsgálatát, és ha baj van, rögtön intézkedünk, de feleslegesen ne keltsenek pánikot. A jegyző a kormányhivatal felhívásának eleget téve arra kérte a területen élőket, hogy ne használják a fúrt kútjaikat. Az óvoda területén viszont nincs fúrt kút, így a gyermekek sincsenek veszélyben.

Comments are closed.