Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán minden decemberben felcsillan a gyerekek szeme, amikor a Mikulás érkezését várják. A fényesre pucolt csizmák az ablakban, az izgatott készülődés és a közösségi programok mind részei annak a hagyománynak, amely több mint 1700 évre nyúlik vissza. A Mikulás alakja ugyanis nem csupán mesehős: egyszerre valós történelmi személy és modern legenda.
Novák József Lajos 1914-ben, a Néprajzi Értesítőben megjelent Rákospalota néprajzi leírásában részletesen számba vette a helyi karácsonyi ünnepkör eseményeit. Megemlíti Szent Miklós püspök napját is, amelyet december 6-án ünnepeltek. Az advent, a várakozás időszaka december 1-jén kezdődött, és a Mikulás napja volt az első nagy ünnep a karácsonyt megelőző hetekben. Ez a hagyomány Rákospalotán máig él: a gyerekek december 5-én este kifényesített csizmát tesznek az ablakba, remélve, hogy reggelre megtelik ajándékkal.
1936-ban így érkezett a Mikulás: minden kiscipőbe került valami kedves ajándék, a sztaniolpapírba csomagolt szaloncukor és a csokimikulás pedig már ekkor is igazi slágernek számított. Fotó: Fortepán/ Kieselbach Tamás
Pestújhelyen is az ablakok telis-tele voltak csokimikulással, csomagokkal – és bizony néha-néha virgácsokkal is. Ezek a helyi szokások jól mutatják, hogy a Mikulás alakja nemcsak a legendákban, hanem a mindennapi közösségi életben is jelen volt.
1960-ban egy kisfiú így örült december 6-án reggel a mikuláscsomagnak. Fotó: Fortepán/Nagy Gyula
Újpalotán az aktív közösségi élet a 1970-es és 80-as években különösen látványos volt: a Télapó minden panelépületben becsengetett a gyerekekhez, így mindenki részesült az ünnepi varázsból.
1980-ban a Mikulásbusz elődje a Centrum Áruházak Télapó-járata volt, amely ajándékokkal és ünnepi hangulattal lepte meg a gyerekeket Fotó: Fortepán/Faragó György
A Mikulás története egészen a 3–4. századba nyúlnak vissza: miszerint Myra püspöke, Szent Miklós titokban segítette a szegényeket, éjjel aranyat, diót, mogyorót, almát vitt a rászoruló családokhoz. Halála után a gyermekek és hajósok védőszentjeként tisztelték, december 6-a pedig ünneppé vált. A keresztény hagyomány mellett a pogány Yule ünnep is hatással volt a Mikulás alakjára: Odin istent nagyhasú, fehér szakállú alaknak ábrázolták, aki az égen repül. Ez a kép összefonódott Szent Miklós legendájával, és hozzájárult ahhoz, hogy a Mikulás mágikus vonásokat kapjon.
A reformáció idején Szent Miklós tisztelete háttérbe szorult, új nevek születtek: Németországban „Christkind”, Hollandiában „Sinterklaas”, Angliában „Father Christmas”. Az Újvilágban ezekből alakult ki a „Santa Claus”, aki az amerikai kultúrában vált világhírűvé. A piros ruhás, szakállas Mikulás alakját a 19. századi Amerikában Thomas Nast rajzai tették ismertté, majd a Coca-Cola reklámjai terjesztették el világszerte a ma ismert, pirospozsgás, hófehér szakállú figurát. Míg a szocializmus idején nálunk a Télapó kopoktatott az ablakok üvegén.
A legenda szerint a Mikulás az Északi-sarkon él, de a „Mikulás-birodalom” központja Finnországban, Rovaniemiben alakult ki. Innen indult világhódító útjára a „lappföldi nagyszakállú”. A világban pedig mindenhol másképp várják: Amerikában zoknikat akasztanak a kandallóra december 24-én, Hollandiában Sinterklaas fehér lovon jár, Ausztráliában pedig kengurukkal érkezik a nyári melegben.
A lappföldi Mikulás 2019-ben a XV. kerületbe is ellátogatott, hogy személyesen találkozzon a gyerekekkel
Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán azonban a hagyomány a régi: a gyerekek csizmája december 6-án reggelre megtelik édességgel, mandarinnal, apró ajándékokkal. Az iskolákban és óvodákban a Mikulás személyesen is ellátogat, sokszor krampusz kíséretében, a közösségi házakban pedig ünnepi programok, koncertek és kézműves vásárok várják a családokat. A helyi hagyomány így minden évben újra életre kel, és összeköti a múlt legendáit a jelen ünnepi hangulatával.
Comments are closed.
