Ismét tisztségviselőket választott a XV. Kerületi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK). Az új vezetők egy évre kapták a megbízásukat. Kerületünkben 1996 óta működik a szervezet.
Az új polgármester személye nem volt kérdéses, hiszen a pozícióért csak egy jelölt indult. Jámbor Zsófia Jázmin 18 évesen már hároméves GYIÖK-tagsággal rendelkezik, egy évet alpolgármesterként töltött el. A tagság szavazatai alapján az alpolgármesterei pedig Bakó Tímea, Láng Emma és Rajna István Bálint lettek. Jegyzőnek Rácz Lilla Ilonát választották meg.
„Már a korábbi években is komolyan vettük a szervezetet – mondta el Gyurkó Dániel ifjúságért felelős alpolgármester –, most a szeptemberben elfogadott új ifjúsági stratégiánkba is belekerült, kéthavonta egyeztetni fogunk a GYIÖK vezetőivel az őket érintő témákban. Ezenkívül továbbra is meghívást kapnak a bizottsági ülésekre, amikor a felnőttek ifjúságot érintő témákat tárgyalnak.”
A GYIÖK előbb a szervezeti és működési szabályzatot, valamint a taglistát aktualizálja, majd következhet az éves munkaterv kidolgozása. Ebben helyet kap majd a Pólus moziban megrendezendő érzékenyítő délelőtt, valamint az KörDÖK Fórum az iskolák diákönkormányzataival.
Comments are closed.

