Idén első ízben ünnepélyes keretek között búcsúztatták el a nyarat Újpalotán. A Vakációbúcsúztató Fesztivál ötlete három kerületi civil szervezettől, a Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesülettől, az Együtt Újpalotáért Egyesülettől és az ÖTHÉT Egyesülettől származott.
- Az elsődleges célunk az volt, hogy az iskolakezdés előtt még egy jót szórakozhassanak a gyerekek – mondta Mihály Gergő, az esemény egyik szervezője. – A mai nap kizárólag a mókáról és a kacagásról szól, holnaptól kezdve azonban már csak a tanuláson lesz a hangsúly.
A szervezők pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy mindez így is legyen. A színpadon egymást váltották a gyerekműsorok, volt köztük bábelőadás, bűvészshow, és természetesen Pingvin Pityu is fellépett. Az eseményt a Hubay Jenő Ifjúsági Fúvószenekar nyitotta meg, és a rendezvényen a Csomópont Tehetségkutató és Tehetséggondozó Egyesület fiataljai is bemutatkoztak. Emellett népi játékok, arcfestés, kézműves foglalkozások szórakoztatták még a közönséget. De a rendezvény legnagyobb sztárjai a palacsinta- és lángoskészítő mesterek voltak. Ahogy azt a helyszínen megtudtuk, a három civil szervezet támogatásával hat kuktacsapat gyártotta a gyerekcsemegéket a Nemzedékek Parkjában, ahol senki sem maradt éhesen.
A rendezvényre kilátogattak a kerület vezetői is, akik közül Barkóczi Balázs a Demokratikus Koalíció nevében értékes taneszközöket adott át Kállai Ilonának, a Czabán Általános Iskola megbízott igazgatójának. A kerület lakosai jóvoltából összegyűlt csomagokban, hátizsákok, tolltartók, füzetek, rajz- és íróeszközök is voltak. Kállay Ilona elmondta, a taneszközök egy része a Czabánba kerül majd, a többi adományt pedig a tervezett – és remélhetőleg idén ősszel elinduló – Tanodának adják.
A jó időnek és a jó szervezésnek köszönhetően az első kerületi Vakációbúcsúztató Fesztivál nagyon sok embert mozgatott meg, ezért a szervezők hagyományt kívánnak teremteni a programból.
Comments are closed.
