A kutyásokat is zavarja a sok kutyapiszok

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A kutyapiszok-probléma állandó gondot jelent a kerületben. Elsősorban Újpalotán, ahol nagy  zöld felületek találhatók. Csernák János alpolgármester, valamint Makai Ferenc közrendvédelmi és köztisztasági tanácsnok személyesen tájékozódott a problémáról.

„Bejártuk Újpalota néhány zöld területét, elsősorban a Páskom parkot, illetve a Zsókavár és Erdőkerülő utcák környékét, ahol sok emberrel is beszélgettünk. Kiderült, hogy olyan sok a kutyapiszok, hogy az már az ebtartókat is zavarja. Két dolgot tehetünk – tette hozzá –, egyrészt még nagyobb hangsúlyt fektetünk az edukációra (szórólapokon, online videókon keresztül próbáljuk meg felhívni a figyelmet a felelős állattartásra), másrészt az önkormányzati rendészeknek is kiadjuk, szenteljenek nagyobb figyelmet a szabályok betartatására.”

Comments are closed.