Muskátliba borult a kerület

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Harmadszorra is megrendezte az önkormányzat az ingyenes muskátliosztást a kerületben, és ezúttal is óriási volt az érdeklődés.

A Palota téren, a Pestújhelyi téren és a Fő téren fejenként két-két cserép muskátlihoz juthattak a kerületi lakosok. A három helyszínen és egyes önkormányzati körzetekben összesen 10 ezer muskátlit osztottak ki. Hosszú sorok alakultak ki, volt, aki már órákkal korábban a helyszínen várakozott, hogy le ne maradjon le a virágosztásról.
„Három év alatt az egyik legnépszerűbb programmá nőtte ki magát ez a muskátliosztás – mondta Makai Ferenc közrendvédelmi tanácsos. – Jó látni, hogy ennyi embernek van igénye arra, hogy szépítse a környezetét, mert akkor biztosak lehetünk benne, hogy a kerületünk is szebb lesz.”
Cserdiné Németh Angéla polgármester, Barkóczi Balázs országgyűlési képviselő és Makai Ferenc mindhárom helyszínen jelen voltak, Pestújhelyen Gyurkó Dániel alpolgármester, Újpalotán pedig Csernák János és Tóth Imre alpolgármesterek segítettek nekik.
A muskátliosztást politikai hovatartozástól függetlenül minden képviselő megszavazta. Mint ahogy azt is jóváhagyták, hogy a tavalyi hatezer cseréphez képest idén már tízezer virágot osszanak ki. Azonban olyan óriási volt az igény a muskátli iránt, hogy megjósolható, jövőre ismét emelni kell majd a keretet.

Comments are closed.