A gyilkosságok minden objektív biztonsági mutatót felülírnak, minden statisztikába belerondítanak. Ha valakinek az életére törnek, úgy érezzük, hogy ez velünk is bármikor megtörténhet. A legrosszabb, ha egy rendőrt támadnak meg. A kerületünkben is történt 2003-ban ilyen eset.
Bűnügyi témájú filmekben gyakran előforduló jelenet, amikor a rendőrfőnök idegesen vágja az asztalra az aznapi újságot, melynek címlapján egy aktuális gyilkossági üggyel kapcsolatban jelentek meg ilyen-olyan ínformációk. A tajtékzó dühnek egyfelől a néha túlságosan jól értesült média is oka lehet, de a mindenkori rendőrségnek már önmagában az esetről történt híradás is rendkívül nehéz pillanatokat okoz. Nincs ugyanis olyan ország, olyan bűnügyi rendőrség, ahol ne egy adott gyilkossági ügy mielőbbi felderítése lebegne leginkább véres kardként az életvédelmisek feje felett.
Objektív biztonság
Emberölés tettese nem maradhat felderítetlenül, hiszen az emberek szubjektív biztonságérzetét még akkor is ezek a cselekmények rengetik meg a legjobban, ha erre egyébként reális okuk nem lenne. De mi is ez pontosan és érthetően? Ha egy városról, vagy éppen egy kerületről a statisztikák alapján állítható, hogy kevés erőszakos bűncselekmény történik, azt lehet mondani, hogy az ott élők objektív biztonságban élnek. Ez ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy úgy is érzik magukat. Ezt az érzést akár egy nagyon „csúnya” bűncselekmény is komolyan befolyásolhatja, amelyhez aztán általában a média is hozzáteszi a maga részét, hiszen a lapot el kell adni. Ezen összetevők hatására a félelem növekszik, nem érezzük magunkat teljes biztonságban.
Így működünk
Ha például közterületen követnek el gyilkosságot, az a legtöbb emberben azt az érzést kelti, hogy a környék veszélyes. Szubjektív biztonságérzetünk ilyenkor akkor is megrendül, ha az adott területen egyébként másfél éve még egy árva biciklilopás sem történt. Így működünk, ezért „kell” minden ilyen cselekményt minél előbb felderíteni. Emlékszünk a 2016-os Teréz körúti robbantásra, ahol ráadásul rendőrök ellen irányult a támadás? Talán ez az egyik legjobb példa. De nem kell ilyen messzire menni, elég csak a tavalyi újbudai rendőrgyilkosságra gondolni, amelynek elkövetőjét ráadásul a nyílt utcán üldözték és lőtték lábon a rendőrök. A támadás egy lépcsőházban történt, a megdöbbentő üldözéses felvételeket az internetnek köszönhetően az egész ország láthatta, és nincs olyan ember, akit ezek a hatások ne zaklatnának fel. Ebben a nagy port kavart ügyben ráadásul közfelháborodást váltott ki az is, hogy az elkövetőt a bíróság felmentette a vádak alól, és a kényszergyógykezelését rendelte el, mert a 29 éves Baumann Péter rendőr életét kioltó férfi kóros elmeállapota miatt nem volt büntethető. A kényszergyógykezelés nem büntetés, hanem intézkedés, ami határozott időre szól. Az illető ilyenkor is zárt intézetbe kerül, de állapotát fél évente felülvizsgálják, vagyis lényegesen jobbak az esélyei a szabad világba visszakerülésre, mint ha több évtizedes vagy akár életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték volna. A rendőrgyilkossági ügy ilyen lezárása sem növelte a szubjektív biztonságérzetünket, hiszen úgymond „benne van a pakliban”, hogy az elkövető pár év múlva újra köztünk járjon. Az ilyen esetek mindenféle bűnügyi statisztikába belerondítanak és felülírják azokat. Ahol ilyen megtörténhet, az nem biztonságos környék, az objektivitás, a statisztika ilyenkor senkit sem érdekel.
A rendőröket ért erőszakos bűncselekményeket, emberölést vagy annak kísérletét mindig is kiemelten kezelte a szervezet, ami érthető, de a hivatalos személy elleni erőszak a büntetőjogban is megkülönböztetett helyet foglal. Ennek ellenére történtek és történnek is ilyen tragikus esetek, és a kerületünkben is volt hasonlóra példa. Utóbbinál olyan szempontból szerencsésen végződött a támadás, hogy a sértett, egy rendőr főtörzsőrmester végül túlélte a támadást. Élete azonban nem a támadóján, hanem leginkább a saját lélekjelenlétén múlt.
Mellkason szúrta a rendőrt
2003 októberének egyik vasárnap estéjén bejelentést kaptak a rendőrök, hogy egy férfi megszúrta Sz. Ferenc szolgálaton kívül lévő kollégájukat a XV. kerületben. Mivel a sebesült főtörzsőrmester megadta támadója nevét és annak a kocsinak a rendszámát, amivel az illető elmenekült, kollégái nem sokkal később elfogták az illetőt. A gyanúsított nem volt hajlandó vallomást tenni, ráadásul még panaszt is emelt az eljárás ellen. Ő volt K. Ádám, akit az akkori lapokban csak „kigyúrt nehézfiúként” emlegettek. A férfi nem sokkal korábban adta el Drégelyvár utcai lakását egy nőnek, de a levelei sokszor még mindig erre a címre érkeztek. Az új tulajdonos ezeket mindig át is adta K. Ádámnak, aki azon a bizonyos vasárnapon részegen úgy gondolta, hogy egykori lakásában alszik. Az új tulajdonosnak – nem világos, hogy pontosan milyen kapcsolatban volt K. Ádámmal – ez nem tetszett, de a férfi tovább erősködött, hogy meglátogatja, és ott marad nála. A fiatal nő erre felhívta ismerősét, a XI. kerületi rendőrkapitányság járőreként dolgozó Sz. Ferencet, és arra kérte, hogy menjen fel a lakására, mert fél az erőszakos K. Ádámtól. A szolgálaton kívüli rendőr azonnal indult, és amikor K. Ádám egy barátjával megérkezett a Drégelyvár utcai házhoz, a rendőr a lépcsőházban útját állta. Dulakodni kezdtek, K. Ádám pedig egy 15 centiméteres pengéjű csontozókéssel mellkason szúrta a rendőrt. A sebesült főtörzsőrmester kicsavarta a támadó kezéből a kést, és bedobta a liftbe – amelyben éppen az egyik szomszéd utazott – azzal, hogy jól vigyázzanak rá. K. Ádám ezután elmenekült, nyomában a sérült rendőrrel, aki leintett egy Audit, és követni kezdték a támadó terepjáróját. Amikor a kocsi eltűnt a szemük elől, Sz. Ferenc telefonon bediktálta kollégáinak a menekülő jármű rendszámát és a tettes nevét. K. Ádámot néhány órával később XVI. kerületi törzshelyén, egy sörözőben elfogták, ellene már akkor is büntetőeljárás folyt más ügyben.
Ez a bűntett tehát összességében – a rendőr lélekjelenlétének köszönhetően – nem végződött tragédiával, de történhetett volna máshogyan is. Képzeljük csak el a másnapi címlapokat, és azt, miként érintett volna minket, ha azt olvassuk: megöltek egy rendőrt a kerületi lépcsőházban.
Dulai Péter
Comments are closed.
