A Csokonai a 100 Tagú Cigányzenekar próbahelye
Az idei évtől kezdve a Csokonai Rendezvényházban próbál a nemzetközi hírű 100 Tagú Cigányzenekar. Itt találkoztunk Danyi Lőrinc Róbert prímással, a zenekar vezetőjével, és megkérdeztük az utánpótlás helyzetéről, a cigányzene megbecsültségéről és arról, mit is jelent hungarikumnak lenni.
Eredetileg is száztagúként alakították a zenekart, vagy ez spontán alakult ki?
Tulajdonképpen ennek az elnevezése úgy történt, hogy eredetileg Budapest Szimfonikus Zenekar voltunk, amelynek százhúsz tagja volt, emiatt nagyon gyakran százan mentünk koncertezni, s mintegy ragadványnévként elneveztek minket 100 Tagú Cigányzenekarnak – ez volt az, ami aztán megmaradt a köztudatban. Ma már ez a név levédett brand, amely 2014-ben a Hungarikumok Gyűjteményébe is bekerült.
Gondolom ez a hungarikumstátusz összefügg azzal is, hogy nincs hasonló formáció a világon.
Így van, ezért kerültünk be a Guinness Rekordok Könyvébe is mint a világ legnagyobb cigányzenekara. A létszámon kívül mind hangzásban, mind látványvilágban, atmoszférában teljesen egyedülállóak vagyunk. Ezek miatt tartanak minket a magyar kultúra felbecsülhetetlenül értékes, védett kincsének – ennek köszönhető a már említett hungarikumstátusz is, illetve a 2000-ben elnyert Magyar Örökség Díj.
Mit jelent pontosan a zenekarra nézve, hogy hungarikummá vált?
Azt, hogy a magyar kultúra szerves, meghatározó része, zenekarunk mindenhol az ország hírnevét öregbíti, hiszen minket a világon mindenhol Magyarországgal kötnek össze. Gondoljon bele, mire asszociál egy külföldi, ha Magyarországra gondol? Budapestre, a gulyáslevesre és a tradicionális cigányzenére. Utóbbit persze nyugodtan mondhatjuk magyar zenének is, hiszen ha visszatekintünk akár a századforduló környékére, azt látjuk, hogy a cigány muzsikusok magyar dalokat – legyenek azok akár a szájhagyomány útján keletkezett népdalok, akár népies műdalok, például csárdások – játszottak el a lehető legmagasabb minőségben.
Láttam, hogy hölgyek is játszanak a formációban. Ez mennyiben tekinthető hagyományosnak?
Mindig is voltak hölgyek a zenekar életében, de most először előtérbe is kerültek. A cigányzene történetében sem számít ez egyedülállónak: gondoljunk csak a mindenki által ismert Czinka Panna cigányprímásra. Nálunk is van egy prímás hölgy, Toldi Editnek hívják, akiről elmondhatjuk, hogy a leszármazottja a híres Czinka Pannának. Én magam nagyon örülök ennek, mert igazi kuriózumnak számít, ha egy hölgy feláll száz férfi elé, és levezeti a zenekart. Gyönyörű látvány.
A zenekar nevéhez hűen kizárólag romákkal játszanak, vagy ma már vegyes az összetétel?
Jelenleg csak roma származású zenészeink vannak. Ez nem kimondottan szabály, de általában ez a jellemző.
Hogy néz ki önöknél jelenleg az utánpótlás helyzete?
Eddig úgy működött, hogy kiaknáztuk azokat a tehetségeket határon innen és túl, akik be tudtak illeszkedni és szerves részei tudtak lenni mind zeneileg, mind emberileg a zenekarnak. Ezeket mindig kerestük és keressük, de tulajdonképpen itt a zenekaron belül az a jellemző, hogy ha akár ismerősi körben, akár rokonságban találunk egy fiatal tehetséget, mindig szólunk egymásnak, hogy lenne itt egy pályakezdő, aki érdemes arra, hogy bekerüljön közénk. Ilyenkor a fiatalt elhívjuk egy koncertre vagy próbára, és meghallgatjuk, a gyakorlatban milyen szinten hegedül. Ugye mindig azt mondják, a cigány gyerekek úgy születnek, hogy vonó van a kezükben, tehát bennük van az őstehetség, de közülük is csak a kivételesen tehetségek azok, akik felvételt nyerhetnek a zenekarba.
Gondolom, a régi muzsikuscsaládokban apáról fiúra szállt a mesterség. Ez ma mennyire él még, és mennyire jellemző ezzel szemben az intézményes keretek közötti zeneoktatás?
Természetesen mi már részesültünk intézményes zeneoktatásban, de ez régen valóban úgy működött, ahogy mondta, apáról fiúra adódott át a tradíció. És ez ma is működik tovább.
Tehát ma már a családon belüli és az intézményes oktatás keveréke a meghatározó?
Így van. Az intézményes mellett a „kézről kézre” tanulás módszere is – ahogy nagyapám odajött, felvette a hegedűt, és akkor kézről megnyitotta a dallamot, amit mi gyorsan eltanultunk – nagyon elterjedt, és most már híres is. Ennek ellenére zeneiskolai keretek között természetesen aztán mi is megtanultunk kottát olvasni, s manapság már ez a teljesen elterjedt gyakorlat a muzsikuscigányok körében, nem egyszer felsőfokon.
Hogy látja, milyen ma a cigányzene hazai és nemzetközi reputációja?
Manapság is működik még a cigányzene, vannak kávéházi cigányzenészek, és el tudunk hozzájuk látogatni meghallgatni őket. De ha visszatekintünk a múlt századra, akkor azt látjuk, hogy ez volt a legkönnyebben elérhető szórakozási lehetőség. Még a 60-as években is, ha végigment az ember Budapest utcáin, minden vendéglőből cigányzene szűrődött ki. Ez sajnos az évek hosszú során elkezdett visszaszorulni. Mindez persze sok mindennek betudható – gyorséttermek, rádió, YouTube stb. –, de ha valaki szeretne hallani igazi, eredeti cigányzenét, annak még mindig van lehetősége erre Magyarországon, még ha jóval kevesebb helyen is, mint anno. Mi azon vagyunk, hogy visszahozzuk ezt a formát, ezt az életet, ezt az ízt, hiszen ha ez eltűnik, azzal a magyar kultúra egy nagyon régi és sajátos szelete is elvész.
A mostani repertoárjukat mi jellemzi? És hol találkozhatnak önökkel legközelebb a kerületi lakosok? Előbbit azért is kérdem, mert amikor megérkeztem, épp Rossinit próbáltak.
Budapesten legközelebb a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon fogunk fellépni mind a százan, tehát a brand szerinti létszámban. A kottákat jól látta, éppen a Sevillai borbélyt próbáljuk most épp. Ez annak is köszönhető, hogy mi a nemzetközi színtéren klasszikus szimfonikus zenekarként vagyunk ismertek, így a repertoárunkban mindig szerepelnek komolyzenei darabok is, az említett Rossinin kívül Bachtól kezdve Kodályon át Brahmsig – közben természetesen ugyanúgy ápolva cigányzenei hagyományunkat.
Mi vonzotta önöket ide a Csokonaiba? Van-e ezen kívül bármilyen kerületi kötődése a zenekarnak?
Eddig a 22. kerületben próbáltunk, de amikor a Covid-járvány után újra teljes létszámunkban álltunk össze, a kb. 70 főre tervezett budafoki helyszín már szűkösnek bizonyult. Ráadásul messze is volt a zenekar tagjainak, hiszen sokan a Belvárosban élnek, így a lokáció is megfelelőbb volt itt. No meg, hogy a másik kérdésére is válaszoljak, nekem nagyon sok családtagom lakik itt a környéken, a 13-14-15. kerületben. Ennek köszönhető, hogy ismeretségbe kerültem a Csokonai Nonprofit Kft. ügyveztőjével, Beke Károllyal, aki felajánlotta, hogy keressük meg, és beszéljünk az esetleges új próbahelyszínünkről. Eljöttem, megnéztem, és egyből beleszerettem. Szép nagy a színpada, nagyon kulturált a környezet, belső udvara is van, hideg-meleg büfé. Behoztam ide a zenekar többi tagját is, körbenéztünk, és egyből tudtuk: fölösleges tovább nézelődnünk, megvan a tökéletes helyszín.
Locker Dávid
Comments are closed.
