Hivatalosan is átadták a megújult Zsókavár utcát és Erdőkerülő utcát. A felújított újszakaszt Karácsony Gergely főpolgármester és Cserdiné Németh Angéla polgármester közösen avatta fel.
A tízhónapos munka során közel 18 ezer négyzetméternyi aszfalt újult meg, és az ősz folyamán több mint 3 ezer négyzetméternyi zöld terület fog még megújulni, többek között 25 új fát is ültetnek majd. Megújult és teljes egészében akadálymentessé vált a Fő téri villamosmegálló, új gyalogos átkelőhelyeket is kialakítottak, illetve több mint 30 új parkolóhelyet is létesítettek.
A fővárosban körülbelül 1100 kilométernyi közút van a kezelésünkben – mondta a július 19-i ünnepélyes sajtótájékoztatón Horváth László, a Budapesti Közlekedési Központ beruházási igazgatója -, melyek többsége nagy forgalmú út. Ilyen út a Zsókavár utca és az Erdőkerülő utca is, amely évekig tartó tervezgetés után most végre új burkolatot és arculatot kapott.
Cserdiné Németh Angéla polgármester kiemelte, hogy az Újpalotán élők régi vágya volt már ennek a forgalmas útszakasznak a felújítása.
A komoly anyagi erőforrást, nagy szakembergárdát és jelentős eszközparkot is megmozgató fejlesztés sikeres véghezvitelével régi adósságot törlesztünk az Újpalotán élőknek és közlekedőknek. A XV. kerület vezetése ezt megelőzően több mint egy évtizeden át hiába küzdött az egyre jobban elhasználódó, leromlott állapotú útjaink megújításáért.
Ezt erősítette meg Karácsony Gergely főpolgármester is, aki elmondta, a fővárosban korábban divat volt, hogy politikai és nem szakmai alapon döntötték el, hol, milyen utat újítanak fel.
A XV. kerületben korábban egy négyzetméternyi utat sem újítottak fel, éppen ezért a ciklus elején kialakított útfelújítási tervünkben prioritást kaptak a XV. kerületi beruházások. Így sikerült befejeznünk a zajvédőfal megépítését az M3 ki- és bevezető szakasza mellett, illetve a Drégelyvár utcai felüljáró élettartamát is sikeresen meghosszabbítottuk. Most pedig újabb adósságunkat törlesztjük azzal, hogy ezt a forgalmas útszakaszt átadjuk az itt élőknek.
Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, ebben a ciklusban az idő rövidsége miatt már csak kisebb felújítások várhatók, ám a jövő évi választásokat követően, amennyiben a választóktól ismét bizalmat kapnak, szeretnének újabb fontos útvonalakat felújítani a kerületben. Cserdiné Németh Angéla polgármester szerint a Zsókavár utca és az Erdőkerülő utca felújítása a rendszerváltás óta az egyik legnagyobb és legfontosabb beruházás volt a kerületben. De az is biztos, hogy a Rákos útra, a Pozsony utcára, a vasút alatti aluljáróra de még a Régi Fóti útra is ráférne már a felújítás.
Az elmúlt évek eredményei azt is bebizonyították, hogy jó az együttműködés a főváros és a kerület vezetése között, ennek eredményeképpen egyre több dolog tudott és tud megújulni – tette hozzá Karácsony Gergely, aki szerint is akad még felújítandó út a XV. kerületben.
Fotó: Gordon Eszter/Csokonai15
Comments are closed.