A sakk története igazából ősi mondák, ködös múlt homályába vész. Egy-két emlékképet azért kiemelnék, persze önkényes alapon a kutatók munkájából.
A sakk ősét szanszkrit nyelven úgy hívták, hogy csaturanga. Magyarul: csatur+anga, azaz négyrészes. Arra utal, hogy az indiai hadsereg négy hadosztályból állt, a harci szekerek ből(ma: bástya), lovasságból (ma: ló, huszár), az elefántokból (ma: futók) és a gyalogságból (ma: paraszt, gyalog).
Az ókori indus-völgyi civilizáció legjelentősebb városa, Lothal. 1954 – ben fedezték fel az archeológusok, 1960-ig végeztettek itt ásatásokat. A munkálatok során előkerült sakkhoz köthető figurák időszámításunk előtti 2-3. századból valók.
Egy másik meghatározónak számító sakkleletet a mai Szamarkand (Üzbegisztán) mellett találták. Itt volt Közép-Ázsia egyik legrégebbi, de mindenképp legnagyobb városa. A kutatók hét sakkfigurára leltek, köztük két gyalogos katonára pajzzsal, egy harcielefántra, két lovasra karddal és a mai királyra, háromlovas szekéren. A figurák nagyon kicsik, átlagosan három centiméteresek.
1991-ben egy jordániai ásatáson egy 1300 évesnek ítélt homokkő figura került elő, melynek perzsa neve rukh, magyarul harciszekér.
A régészek a dél-albániai Butrint településen bukkantak rá Európa eddig legrégebbinek ítélt sakkleletére. Az elefántcsontból készült készlet darabjait az 5. században készíthették. Hatszáz évvel későbbről viszont Európa több pontján is sakkemlékeket fedeztek fel, ami azt mutatja, hogy ekkor már nagyon elterjedt ez a játék a földrészen.
A leggazdagabb európai leletmennyiséget 1831-ben találták Skóciától nyugatra a Lewis-szigeteken. A földrészünkön talált figurák rozmáragyarból, szarvasagancsból, csontból készültek.
Természetesen Magyarországon is kerültek elő az ásatások során sakkhoz köthető emlékek: az egyik legszebbet, egy márvány sakktábla-töredéket a 14. századból, Zsigmond király idejéből találták a diósgyőri várnál.
A 13. század közepén már íjas- vagy köresztergával készítették a bábúkat. Anyaguk lehetett fa, csont, féldrágakő, nemesfém, porcelán. Ekkor lett a sakktábla fekete-fehér színű. Legtöbbször asztalba illesztették, készülhetett márványból, teknőchéjból, ébenfából, gyöngyházból.
A középkorban a sakkozással kapcsolatos tárgyi emlékek gyűjtése is megkezdődött.
Elsősorban az uralkodók szenvedélyes gyűjtéséről tudunk. VIII. Henrik és Napóleon élenjárók voltak. A 20. században a jugoszláv diktátornak, Titónak volt a legjelentősebb gyűjteménye.
Befejezésül foglalkozom egy kicsit a sakkhoz köthető írásokkal is: ezek közül az első nagyjából 1500 éves, de az igazi különlegesség az, hogy a sakktörténészek szerint 1475-ből való az első fennmaradt lejegyzettnek tartott sakkparti.
Szöveg: Száraz Sándor
Kép: Kekulé / Pixabay
Comments are closed.
