Ezerrel pedáloztak a gyerekek

Miért sírsz? – kérdeztük a hétéves forma gyerkőcöt a Pestújhelyi Közösségi Ház udvarán. – Mert nem én győztem – hangzott az önérzetes válasz, és újra eltörött a mécses. Végigsimította aztán a srác a nyakában az ezüstérmet, és valamivel derűsebben lépdelt anyja mellett.

Igen jó hangulatban zajlott a Szlipcsevics István Duatlon Emlékverseny, amelyet az egykori válogatott országúti kerékpáros özvegye, Ruzicska Andrea szervezett társaival. Az óvodás és iskolás gyerekek átérezték az ügy komolyságát, mert igen sokan jöttek a hívó szóra, és foggal-körömmel küzdöttek a Szűcs István utcában kialakított pályán.

Minden gyerek rajtszámmal indult, előírták a bukósisakot, és menet közben minden segítséget megadtak az izgulékony versenyzőknek. Igen jól megszervezték a kerékpározásról futásra történő váltást, a cél is úgy volt megépítve, akár a nagy versenyeken. A startvonalon rajtpisztoly dördült, a kanyarokban felnőttek egész hada segített a gyerekeknek.

Külön öröm volt azt látni, hogy a díjátadást is milyen méltósággal bonyolították. Itt még a hatodik helyezett is oklevelet kapott. Középütt a színpad előtt profi dobogóra állhattak a bronz-, az ezüst- és az aranyérem tulajdonosai, a győztesek pedig igazi kupát emelhettek a magasba. Köszönet érte mindazoknak, akik az előkészületekben részt vettek.

Voltak a kisgyerekek mellett olyan reményteljes korosabb versenyzők is, akik egykor talán Szipcsevics István, a válogatott kerékpáros örökébe léphetnek. Szabó Bátor, a Meixner Általános Iskola nyolcadikos tanulója például immáron tizenegyedszer nem talált legyőzőre, ami példátlan a 2006 óta megrendezett emlékverseny történetében. Az ifjú bajnokot a rajtnál szólaltattuk meg. Arra voltunk kíváncsiak, bejön-e a taktikája.

A nyurga fiú győzelme azt igazolta, hogy jól megtervezte a menetet, és okosan be tudta osztani az erejét. Ez az a képesség, amelyet az olyan tapasztalt országúti öreg rókáknak is tudniuk kellett, mint a három Istvánnak egykor a Tipográfiából: Pusztaszeri, Szűcs és Szlipcsevics Istvánról van szó. Akik úgy mentek hetven kilométert harmincas átlaggal (hegyről lefelé nem mérték a sebességet!), hogy közben egy percet sem pihenhettek.

Férjére, a legendás sportolóra Ruzicska Andrea az eredményhirdetés előtt a következőképpen emlékezett.

Az óvodások és a kisiskolások láthatóan élvezték azt, hogy minden külsőségével együtt igazi versenyre neveztek, amiből az a tanulság, hogy a gyerekek is kedvelik a flottul zajló eseményeket. Itt pedig olyan fegyelmezetten követték egymást a versenyszámok, hogy lehetetlen lett volna unatkozni.

Amíg a gyerekek az idővel és egymással küzdöttek, a felnőttek a ház udvarán békésen főzőcskéztek. A színpadon gyerekműsor és kora délutáni showműsor vette kezdetét, emelkedett volt a hangulat. (Erről később külön megemlékezünk, jó kis felvételeket készítettünk, egynémely csapatnál vendégeskedve magunk is belemerültünk a lakmározásba.)

Képeinkből az köszön vissza, hogy azok sem nagyon bánták, hogy itt töltötték a szombatot, akik szerény életkoruk miatt még nem szállhattak nyeregbe. Közéjük tartozott az az ifjú polgártársunk, aki a vad tekergőzés helyett inkább a sergő varázslatos világát választotta. Boróka csöndes belenyugvással ücsörgött a keringőző kosárban, láthatóan nem zavarta meg az a zsivajgó sokadalom, amely körülvette.

Megint volt egy békés és szép szombatunk. (PP)

(A családi napról készült összes fotónkat feltöltöttük egy zenés összeállításba. Itt lehet megnézni.)