Kánikulában jólesik a hideg sör, főként hazait kortyolgatni. Pécs környékén mindenképp keressük fel Magyarhertelend nevezetességét: a Kapucinus Sörfőzdét. Nem csak az új, érdekes és különleges ízek okán, hanem Késmárki Attila és Késmárki-Nagy Katalin miatt is. Az újpalotai házaspár sok évvel ezelőtt vette át a Baranya megyei sörfőzdét, melynek eredményeképpen kétlaki életet folytatva hetente többször ingáznak a XV. kerület és Magyarhertelend között. A nyarat meg, ha tehetik, a panel helyett a faluban töltik.
– Nagyon szeretünk itt lenni, ahol magunk alakíthatjuk, formázhatjuk a környezetünket a kedvünk és igényeink szerint – mondta Attila.
– Attól pedig nem félünk, hogy eltávolodnának tőlünk a pesti barátaink, mert nincs olyan hétvége, hogy valamelyikük be ne toppanna hozzánk – tette hozzá Katalin.
Az újpalotai házaspár kacskaringós úton jutott el odáig, hogy sörfőzéssel foglalkozzon.
– Sosem akartam sört főzni, távol állt tőlem ez a szakma – mondta Katalin, aki kettejük közül az ízmesteri feladatokat látja el. – Sok minden foglalkoztam korábban. Külkeres édesapámnak köszönhetően hét évet Berlinben töltöttem, ahol elkezdtem az iskolai tanulmányaimat. Ez fontos időszak volt számomra, igaz még csak gyerek voltam, de testközelből élhettem meg a berlini fal lebontását. Mindezt ráadásul egy másik szemszögből is, hisz az egyik osztálytársam Erich Honecker politikus unokája volt, akit alaposan meghurcoltak a nagyapja miatt. A német multikulturális világ után itthon a székesfehérvári ciszterci leánygimnáziumban érettségiztem. A két intézmény szellemisége között érezhető volt a különbség. A főiskola elvégzését követően német nyelvet tanítottam, majd szinkrontolmács lettem, aztán szép lassan a három gyerekem, köztük az ikerpár körüli teendők töltötték be a hétköznapjaimat. A családi idill közepette tört rám az érzés, hogy valami hasznosat szeretnék csinálni. Így találtam rá Böjte Csaba testvér csobánkai gyermekházára, ahol egy kis időt eltölthettem. Ott fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy valami hasonlóra vágyom, ezért egy barátnőmmel belevágtunk egy iskolaotthon létrehozásába Polgárdiban. A romos épületet 2010 októberében kaptuk meg az ottani önkormányzattól, és a sok önzetlen segítségnek köszönhetően 2011 márciusában már be is költözhettünk. Az intézmény jelenleg is üzemel, közel húsz gyerek jár oda iskola után, hogy az otthoninál jobb körülmények között tölthesse el a szabadidejét. Ma már csak az operatív munkából veszem ki a részemet, de mindig örömmel megyek le Polgárdiba.
– Időközben a családunk birtokába került ez a kis sörfőzde – folytatta Attila –, amit már akkor is Kapucinusnak hívtak. Ezt hosszú éveken át Katalin édesanyja és a párja üzemeltették. Csak két sört, egy lagert és egy barnát főztek, amit megpróbáltak a maguk módján értékesíteni. A főzde évente csak néhány hónapig üzemelt, mely nem tette rentábilissé az üzletet. Arculattervezésekkel foglalkozom, így megpróbáltam segíteni, ám eközben szép lassan én is elkötelezett híve lettem a Kapucinusnak. A lelkesedésem meg Katát is magával rántotta. Őt elsősorban a technológia és receptúrák érdekelték, így elkezdte magát beleásni a sörfőzés tudományába. Szerencsére Magyarhertelenden egy tapasztalt sörfőző sokat segített nekünk, illetve Kata is képezte magát, többek között a Corvinus Egyetem sörfőző szakát is elvégezte.
A Kapucinus ma már komoly szereplő a sörfőző szakmában. Olyannyira, hogy Katalin tagja lett a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének, és nemrég beválasztották az élelmiszerkönyv sörirányelvének szakbizottságába is. Ennél is nagyobb szó, hogy női sörfőzőként egy férfias szakmában rangot tudott kivívni magának.
– Sokáig nem vettek komolyan, de ma már ott tartunk, hogy tanácsok miatt is megkeresnek. Részt veszek a nagy hazai sörversenyek szervezésében, így mindenki ismer, aki sörfőzéssel foglalkozik. Ennek ellenére nem mondhatom, hogy hemzsegnének a női sörfőzők Magyarországon, tudtommal jelenleg is csak ketten vagyunk hazai pályán.
A pandémia a sörfőzőket sem kímélte. Attila és Katalin azonban 2020-ban és idén is megpróbálták kihasználni a váratlanul rájuk szakadt temérdek szabadságot.
– Előtte olyan pörgésben éltünk, hogy sosem jutott időnk a terveink megvalósítására – mesélte Attila. – Aztán jött az első hullám és a két hónapos karantén, mi pedig elkezdtük pótolni az elmaradásainkat. Ennek köszönhetően ma már olyan körülmények vannak a hertelendi üzemünkben, amely nagyobb rendezvények (koncertek, lakodalmak) megtartására is alkalmassá teszi a helyet.
– Miért éri meg egy házaspárnak, hogy otthonától 220 kilométerre élje az életét?
– Lakhatnánk itt lent is, sőt időnk jelentős részében lent is lakunk – válaszolta Katalin –, ám a gyerekek miatt fontos, hogy Budapesten is legyen egy otthonunk. Újpalota jó helyen van, onnan mindhárom gyerekünk könnyen eljut a saját iskolájába, arról nem is beszélve, hogy mi is szeretjük a lakótelepet, és a hertelendi feszített tempójú munka közepette jól is esik néha hazamenni, és megpihenni egy kicsit.
Comments are closed.