Bibliotéka programokkal

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

2021-ben a kollégái javaslata alapján Taba Zsófia, a Csokonai Kulturális Központ Könyvtárának vezetője kapta az önkormányzat által alapított az Év kulturális és művelődésszervezési dolgozója díjat.

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

– Büszke vagyok  arra, hogy elismerik a munkámat, amit nem önállóan hanem csapatban végzek. Barta Ildikó kulturális szervező és Kelemenné Farkas Zsuzsanna tájékoztató könyvtáros kollégámtól rengeteg segítséget kapok – jegyezte meg a kitüntetett.

Taba Zsófia 2018 szeptemberében lett a Csokonai könyvtárának vezetője. Mint mondta, kerületi lakosként pályázta meg az állást, ami részben passzolt, részben  új kihívást jelentett számára korábbi munkájához képest.

– Kilenc évig voltam a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége hangoskönyvtárának munkatársa. Anno még a szakmai gyakorlatomat is ezen a speciális területen töltöttem. Fantasztikus kilenc év volt egy különleges világban, azonban úgy éreztem, jó lenne kipróbálni magamat hagyományos könyvtárban is.

A Bocskai utcában található bibliotéka korábban a pedagógiai szakszolgálat báziskönyvtára volt. A Csokonai Kulturális Központ (akkor még Csokonai Művelődési Központ) 2012. július 1-jétől lett a szakkönyvtár működtetője. Az átvétel közművelődési célokkal is történt, azaz a  a könyvtár  nyitásával a lakosság felé. Ezt pedig úgy érhették el, hogy jó programokat szerveztek, melyek a lakosokat oda vonzotta.

– Előadások és foglalkozások szervezésével történt a profilváltás, ami meglepően jól sikerült. A biokertész körünk például rendkívül népszerű, de sokan érdeklődnek a természetes alapanyagokra épülő Csináld magad! foglalkozásaink iránt is. A jövőben pedig  kollégáival új programokkal, illetve a jól bevált rendezvényünkkel szeretnénk visszacsábítani a közönségünket.

 

Comments are closed.