Az október 6-ai nemzeti gyásznapról minden évben megemlékeznek a kerületben. Egyrészt a Kossuth Lajos Általános Iskola előtti Batthyány-emlékkertben, ahol az iskola növendékeinek műsorát követően a polgármester szokott beszédet mondani, másrészt pedig az aradi vértanúkról elnevezett utcákban, ahol az önkormányzat 15 évvel ezelőtt emléktáblákat állíttatott, és amely kegyhelyeket egy-egy kerületi iskola növendékeinek gondozására bízott. Az idei esztendőben azonban az egészségügyi helyzet nem tette lehetővé a közös programot.
Az Emlékkertben Cserdiné Németh Angéla polgármester csak szűk körben tartott beszédet, illetve az Örmény Nemzetiségi Önkormányzattól is csak pár képviselő koszorúzza meg Kiss Ernő örmény származású honvéd altábornagy emléktábláját a mártírhalált halt katonáról elnevezett rákospalotai utcában.
Mire is emlékezünk október 6-án? Miután az 1848-as párizsi, majd prágai és bécsi megmozdulások híre Magyarországra is eljutott, az addigra végletekig kiéleződött függetlenségi törekvések itthon is lavinát indítottak el. A történések sorát a fiatal pesti értelmiség március 15-i akciója nyitotta meg, melynek következményeként megalakult a gróf Batthyány Lajos vezette első felelős magyar kormány. Az osztrákok 1848 nyarának végére nagy nehezen rendet teremtettek a Habsburg Birodalomban, ahol ekkorra már csak magyar területen volt forradalmi a hangulat. V. Ferdinánd osztrák császár és magyar király megpróbálta nemzetiségi kérdésként kezelni a magyar ügyet, ezért támogatta a horvát és román magyarellenes megmozdulásokat. Először Jellasics horvát bán ragadott fegyvert a magyarok ellen, aki a határt átlépve seregével szeptemberben Buda felé indult. Innentől kezdve a magyar forradalom szabadságharcba ment át. Jellasicsot Pákozdnál sikeresen megállították, majd megfutamították a magyar katonák. Októberben a lemondott Batthyány-kormány helyét az Országos Honvédelmi Bizottmány vette át, Kossuth Lajos vezetésével. Decemberben V. Ferdinánd is lemondott hivatalairól, őt, a császári trónon Ferenc József követte, aki azonban elődjéhez képest nem koronáztatta magyar királlyá magát. Ellenben rögtön katonai támadást indított Magyarország ellen. A háború majd’ egy évig tartott. A dicsőséges tavaszi hadjáratot követően az osztrákok az orosz cártól kértek és kaptak katonai segítséget, melynek hatására a magyar seregek visszavonulásra kényszerültek. A végsőkig elcsigázott magyar katonák végül 1849. augusztus 13-án, Világosnál az oroszok előtt letették a fegyvert. Ez egyben egy utolsó fricska volt az osztrákoknak, akik így sosem tudták a magyar szabadságharcot leverni. A mindössze 19 esztendős Ferenc József példát akart statuálni. A megtorlással Julius von Haynau osztrák fővezért, táborszernagyot bízta meg, aki mindenben szabad kezet kapott. A letartóztatások és kivégzések annak ellenére elkezdődtek, hogy még I. Miklós orosz cár is kegyelmet kért a magyaroknak. A rögtönítélő bíróságok sorra hozták a kegyetlen ítéleteket. A magyar szabadságharcnak összesen 35 tábornokát végezték ki. Dessewffy Arisztid tábornoknak például szabad elvonulást ígértek, ha leteszi a fegyvert, ám őt mégis halálra ítélték és kivégezték. 1849. október 6-án 13 katonatisztet Aradon végeztek ki, míg ugyanezen a napon gróf Battyhány Lajos első miniszterelnököt koholt vádak alapján, Pesten agyonlőtték. Őt is fel akarták akasztani, ám a miniszterelnök feleségének sikerült a búcsúestén egy tőrt csempésznie a börtönbe, amellyel a halálra ítélt politikus úgy megsebezte a nyakát, hogy nem lehetett őt felakasztani. Az Aradon halálra ítélt tábornokokat felségárulással vádolták meg, ami azért sántított, mert Ferenc József nem volt magyar király. Így a későbbi vértanúknak sem volt kit elárulniuk. A foglyok kivégzése nagy biztosítás mellett történt, mert néhányuk már életében is nagy népszerűségnek örvendett, s félő volt, hogy a kegyetlen megtorlás újabb lázadáshoz vezethet. A 13 tábornok közül négyet – kegyelemből – golyó általi halálra ítéltek. A „kegyelem” azért járt nekik, mert vagy nem harcoltak császári csapatok ellen, vagy, mert osztrákok előtt tették le a fegyvert. Dessewffy Arisztidot, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet rögtön agyonlőtték, ám Kiss Ernő csak megsebesült a golyóktól. Őt emiatt közvetlen közelről lőtték főbe. Ők négyen voltak a Gyásznap első áldozatai. Majd következtek azok a magyar katonatisztek, akiket megalázó módon akasztással kívántak megsemmisíteni. Ilyen sorsra jutott Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Lahner György, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác és Vécsey Károly. Mindnyájukat feketében végezték ki, kivéve Leiningen-Westerburg Károlyt, aki lefizette az őreit, így visszakapta tábornoki egyenruháját, és abban vonult a bitófához. A tábornokok magas, szikár emberek voltak, az alkalmi bitófák viszont túl alacsonynak bizonyultak, ezért a vértanúk haláltusája sokáig tartott. Kivétel Török Ignác számára, aki a kivégzés előtt szívrohamot kapott. Az akasztás fájdalmas és megalázó halálnem, ami nem volt jellemző a nemesek és tisztek kivégzésére. Aradon azonban nemcsak 13-an haltak vértanúhalált. Augusztusban ugyanott Ormai Norbert ezredest, október 22-én pedig a nyelvújító Kazinczy Ferenc fiát, Kazinczy Lajos honvéd ezredest végezték ki. A szabadságharc okán összesen 111 halálos ítéletet hajtottak végre. A honvédsereg 30%-át besorozták a császári seregbe, hajszát indítottak a menekülők és a dezertőrök után. A szabadságharc emigrált politikusairól sem feledkeztek meg. Távollétében többek között Kossuth Lajost és Szemere Bertalant is halálra ítélték és jelképesen felakasztották. A nagy nemzetközi nyomás hatására végül októberben állították le a kivégzéseket. Haynaut leváltották és nyugdíjazták. Őt „katonai” tetteiért a civilek később többször is megverték. Külföldön is közutálatnak örvendett. A sors szeszélye folytán 1853. március 15-én hunyta le örökre a szemét.
Az aradi vértanúk kultusza már a kivégzést követő órákban elkezdődött. Tömegek látogattak el a helyszínére és közösen imádkoztak értük. A kivégzés napján minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak. A vérengzés helyszínén az első emlékmű egy kiszáradt eperfa és egy a fakereszt volt, a ma is látható obeliszket 1881-ben állították. A vértanúk nevét számos utca és közterület őrzi az országban, Battyhány kivégzése helyén pedig örökmécses áll Budapesten. A magyar kormány 2001-ben október 6-át (és november 4-ét) nemzeti gyásznappá nyilvánította.
Comments are closed.
