A COVID-19 vírus miatt bevezetett karantén fokozatos feloldása több „elfeledett” kapcsolatot is felszínre hozott. Így például arra is lehetőségünk nyílt, hogy a Pestújhelyen élő olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdakapust, Berzsenyi Máriát felkeressük.
Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond
– Köszönöm, elvagyok, és jól elvoltam az elmúlt hónapokban is. Családi házban élek, így lehetőségem volt szabadon, levegőn, a kertemben dolgozgatni. A közösség azonban már nagyon hiányzott. A régi sporttársaimmal és a tanítványaimmal telefonon tudtunk beszélgetni, ám a két civil szervezetemmel, a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesülettel és a Szolidáris Kisnyugdíjasok Egyesületével már nehezebben ment a kapcsolattartás. Bízom abban, hogy előbb-utóbb velük is fel tudjuk majd venni a ritmust – mondta az egykori sportoló.
Berzsenyi Mária a hazai női kézilabdázás nagy alakja. Nemcsak azért, mert aktív játékosként tagja volt az 1975-ös és ’78-as világbajnoki, valamint az 1976-os olimpiai bronzérmes női kézilabda-válogatottnak, és a ’70-es években annak a Ferencvárosnak a kapuját védhette, amely rendre dobogón végzett a magyar bajnokságban. Hanem azért is, mert edzőként és nevelőként is kivette a részét a sportág felemelkedéséből.
– A Ferencvárosnál főleg fiatalokkal foglalkoztam, majd egészen 2006-ig több felnőttcsapatot is irányíthattam. A legbüszkébb arra vagyok, hogy a régi tanítványaim, Farkas Andrea, Szarka Éva, Fiedler Adrienn és Fiedler Erika, Kántor Anikó, illetve Pádár Ildikó (és még sokan mások) mindig szeretettel hívnak telefonon, vagy ha rendezvényen találkozunk, odajönnek hozzám, megölelgetnek – jegyezte meg.
A több mint ötven éve Pestújhelyen élő Berzsenyi Mária is leginkább edzőinek tulajdonítja azt, hogy sikeres pályafutása volt. Elsőként Lengyel Gábornak, aki fiatal korában az atléták közül kiemelte, és kézilabdakapust nevelt belőle. Majd idősebb Elek Gábornak, aki a Fradinál töltött időszakában legfőbb mentora volt. Végül pedig Bogyi bácsinak, Török Bódognak, aki vezetésével a magyar női kézilabda-válogatott a ’70-es években a világ egyik legjobb együttese lehetett. Berzsenyi Mária mindmáig erős kapcsolatot ápol a kézilabdával, ám a karantén idején nem sok lehetősége akadt kedvenc sportágát figyelemmel kísérni.
– A régi közvetítéseket nem szívesen néztem, újak meg nem voltak. Arról nem is beszélve, hogy a sydney-i olimpián elveszített döntőt én is nehezen éltem meg. Persze, ma már az az ezüstérem is másként értékelhető. Akkor úgy éreztük, elveszítettük az aranyat, most azonban már úgy, hogy megnyertük az ezüstöt – fűzte hozzá Berzsenyi Mária.
Szerinte az elmúlt hónapok történéseit is így kellene felfogni. Úgy fogalmazott: kétségtelenül nehéz elfogadni, hogy mennyire sérülékenyek vagyunk a járványokkal szemben, ám ahogy az emberek, a közösségek ezt a problémát kezelték, mindenképpen eredményként könyvelhető el.
Comments are closed.
