Közösségi malom

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Elkészült a rákospalotai Liva malom külső felújítása, illetve a létesítmény körüli terület kitisztítása. A következő lépés a belső tér kialakítása lenne, ehhez azonban előbb még el kell dönteni, hogy a felújítandó épület milyen funkciót kapjon.

Az új funkcióról a vélemények megoszlottak, volt, aki a malomjelleg visszaállítását és az épület skanzenként való üzemeltetését javasolta, mások inkább a létesítmény közösségi és multifunkcionális jellegét hangsúlyozták.

Merk Péter elmondta: a tóvédő csoport évek óta a Liva malom és a hozzá tartozó Szilas-tó megmentésén szorgoskodik. Szerinte Budapesten az egyetlen működő vízimalom, melynek néprajzi jellegét kellene erősíteni, megőrizve a palotai gazdálkodás hagyományait az ott őrölt gabonától a rétessütésig. „A vízimalommal együtt meg kellene védeni a kerület egyetlen őslápját, melynek értékei felbecsülhetetlenek, védett madarak, halak, hüllők és vidrák lakhelye, ráadásul 30 éve itt működik gyermekek számára az erdei iskola is” – nyomatékosította Merk Péter.

– Annak érdekében, hogy a leghasznosabb funkcióját találjuk meg a malomnak, egy munkacsoportot hívtam össze – mondta Palocsai Béla önkormányzati képviselő. – Olyanok együttműködésére számítottam, akik szívügyüknek tekintik a malom sorsát.

 

Fotó: XVMÉDIA, Nagy Botond

A munkacsoport kétszer is ülésezett, a felmerült lehetőségeket minden oldalról megvizsgálta, végül úgy határozott, hogy a lehető legtöbb embert érintő megoldást javasolja majd az önkormányzatnak.

– Az épület felújítása közpénzből valósul meg, ezért fontos, hogy a produktum mindenki számára elérhető legyen. Ennek megfelelően a létesítmény belső terét úgy szeretnénk majd kialakítani, hogy az multifunkcionális hasznosításra is alkalmas legyen. Ebbe beleférhet a vendéglátás, a rendezvények biztosítása, az ökológiai központként való működés, illetve az is, hogy a tervezett Szilas-patak menti kerékpárút egyik pihenője legyen.

A munkacsoport második – március eleji – ülésén részt vett a beruházás tervezője is, aki már a többség által elfogadott funkcióhoz alakítja majd a terveket. A munkacsoport kiemelt kérése volt az is, hogy a létesítmény működtetése az önkormányzat számára csak minimális költségekbe kerüljön. Ehhez számításokat kell végezni, mennyivel növelné a beruházás költségeit és mennyivel csökkentené a fenntartást a hőszivattyús és napelemes megoldás – közölte a képviselő.

A jelenlegi járványhelyzet a Liva malom ügyét is befolyásolni fogja. Hiába készülnek el időre a beruházás tervei, annak megvitatását és elfogadását egyelőre határozatlan időre el kellett napolni. Ugyanakkor fontos tudni, hogy az önkormányzat a 2020-as költségvetésében még csak a tervezés anyagi hátterét biztosította, a kivitelezés így is, úgy is a 2021 vagy az az utáni időszakra maradt volna.

Comments are closed.