A 2019-es költségvetés októberi elfogadását követően elkezdődhetett azoknak az elmaradt munkáknak az előkészítése, amelyeket a kerületben lakók, dolgozók már tavaly tavasz óta joggal vártak.
„A közterületet érintő felújításoknál, beruházásoknál ez azt is jelenti, hogy a munkák egy része átcsúszik tavaszra, hiszen beköszöntött a tél. A hajnali +5 Celsius-fok beállta után vannak olyan közművekkel, csapadékelvezetéssel, utakkal kapcsolatos munkák, amelyeknek nem tudnak nekikezdeni, emellett az aszfaltüzemek december elején bezártak” – mondta el lapunknak Benedekné Bagyinszki Márta városgazdálkodási főosztályvezető.
A járdák felújítását elvégezte a Répszolg Kft., mivel ezek rövid átfutási idő alatt bejezhetők voltak. A parkolóépítések, -felújítások, az útfelújítások viszont 2-3 hónapot igénybe vevő feladatok, és a csapadékvíz-elvezetés miatt telepítendő szikkasztók elhelyezése is ebbe a kategóriába tartozik, ezért ezek elkezdése nem volt reális novemberben – sorolta a főosztályvezető.
A 2019-es költségvetésben a Veresegyházi utca felújítására, a Sződliget utca Karácsony Benő park felőli végén gyalogátkelőhely kiépítésére, a Csobogós-lakótelepen, a Nyírpalota utca 81–95. szám mögött, a Cserba Elemér utca elején, a Mézeskalács téren a parkolóbővítésekre, -felújításra, -felfestésekre rendelkezésre álló forrás nem vész el, a munkákra a szerződéseket megkötötték, de a kivitelezés kora tavasszal kezdődik el. Ugyanez igaz a Törökszegfű tér rendezésére, a Nemzedékek parkja részeként kialakítandó új kutyafuttatóra és az Énekes utca 19–35. szám mögötti parkrekonstrukcióra – tudtuk meg.
„Az októberi rendeletalkotás két fontos, a lakosság által nagyon várt program elmaradását jelentette. Nem lehetett a 2019-es költségvetési évben már szabályosan lebonyolítani sem az önerős járdapályázatot, sem a társasházi felújítási és kamerafejlesztési pályázatot. Az önkormányzat vezetésének viszont az a szándéka, hogy mindkét programot emelt kerettel indítja 2020 kora tavaszán. Az érdeklődők április legelejétől figyeljék a pályázati felhívásokat, vagy érdeklődjenek a polgármesteri hivatal városgazdálkodási főosztályán!” – emelte ki a főosztályvezető.
Azt is megtudtuk, hogy a tél folyamán az önkormányzat felméreti a kerületi járdák akadálymentességét, és tavasztól – a járdafelújítás részeként – bővítik a gyalogosan akadálymentesen használható útvonalak számát a frekventált területeken. A megfelelő útvonal kiválasztásához bevezetik a Route4u mobiltelefonos útvonalkereső applikációt.
Comments are closed.