A halál minden élőlény közös sorsa, kultúránktól függően azonban különböző, milyen módon viszonyulunk az elmúláshoz. Ami egyes népcsoportoknál természetes, az máshol képtelenség. Szokások, hagyományok a világ számos tájáról.
Kultúrtörténeti áttekintést ad a halállal kapcsolatos rítusokról Végh Katalin A modern ember viszonya a halálhoz című műve. A szerző nyomatékosítja, hogy bár az ember ősidők óta keresi a választ a halál okára, mégsem öröktől fogva létező jelenség. A zsidó-keresztény hit szerint a halált a Teremtő azért bocsátotta a Földre, mert az ember megszegte a parancsát.
A vallási dogmák máig erősen meghatározzák, hogyan viszonyulunk a halottainkhoz. A mazdaizmus ősi iráni vallás hívei például annyira félnek a halottaiktól, hogy hagyják elrothadni a testeket, a földbe nem temetnek, mert azt a földanya elleni véteknek tekintik. Míg az indiánok ételt, az eszkimók ruhát visznek ki a sírhoz, Dél-Amerikában pedig van, ahol évente átöltöztetik a halottakat.
Sok helyen a haldokló arcára leplet tettek, mert úgy gondolták, hogy a szájon át távozik az emberből a lélek. A pénzérmék szemre helyezésének eredete arra a hiedelemre vezethető vissza, hogy pénzt kell adni Charonnak, a révésznek, hogy a folyón átvigye a holtat az alvilágba.
A temetések mellett a gyászolási hagyományok is változatosak. A legtöbbünket elszomorít, ha elveszítjük hozzátartozónkat, a buddhisták azonban a halált egy új élet kezdetének tekintik, ezért a temetés egy ünnepség sok virággal, étellel és zenével.
Rendhagyó szokásért azonban nem kell messzire mennünk. A Máramaros megyei Szaploncában található Vidám temetőben ma is színes, ironikus versekkel és vicces festményekkel kidekorált fejfákkal állítanak emléket a halottaknak. A rajzok és rímek kinevetik a halált, a tréfás sírfeliratokban szinte az egész település története körvonalazódik.
Comments are closed.
