Egy tizennyolc éves hivatalosan már felnőttnek számít, de mégis nagyon nehéz kamaszként hirtelen megfelelni a környező világ elvárásainak. Ez különösen nehéz lehetett a nyolcvanas évek román diktatúrájában.
A magyar nemzetiségű Bodor Johanna balerinának tanul Bukarestben, amikor szülei – akik a vezető értelmiségi körökbe tartoznak – bejelentik, hogy átköltöznek Magyarországra. Testvére már két évvel azelőtt egy érdekházasság révén Szegedre költözött, viszont tudták, hogy az egész család nem kapna turistavízumot, így muszáj volt túszként otthagyni a lányukat. „Felfogtam, hogy a szüleim, akik nagy szerepet játszottak az erdélyi magyarok életében, de hozzáteszem, a román értelmiségiekében is, képesek voltak maguk mögött hagyni mindent, és fejenként két bőrönddel kilépni több évtizednyi életükből… Arra gondoltam, ha megteszem ezt a kanyart a sorsomban, ugyan veszítek pár évet, de elég fiatal vagyok ahhoz, hogy visszatérjek a saját elképzeléseimhez.”
A szülők megtervezett szökése után keserves élet vár a fiatal lányra. A fűtés hiánya, a jegyrendszer okozta éhezés és a diktatúra miatti lelki terror mellett a hivatásul választott tánc is sok fizikai és pszichés fájdalmat okozott. Viszont a megtanult fegyelem és a kitartás, a barátok és a szerelmek segítenek neki a túlélésben.
A Nem baj, majd megértem című önéletrajzi írás segített az azóta nemzetközi hírnevet szerzett táncosnak és koreográfusnak szembenézni ezzel a korszakkal. Az olvasó pedig kíméletlen tükröt kap a ’80-as évek szomszédos diktatúrájáról.
(Bodor Johanna: Nem baj, majd megértem; Magvető, 2014; 2990 Ft)
Comments are closed.
