A honfoglalástól a XVI. századig Magyarországon a királyok üzeneteit, rendeleteit a hírnökök és futárok vitték szét, de emellett a vármegyék és a főurak is működtettek saját hírvivő szolgálatot. A közemberek azonban az üzeneteiket, küldeményeiket csak a vándorokra és a kereskedőkre bízhatták. A postaszolgálat a századok alatt folyamatosan fejlődött, hazánkban a kiegyezés hozott változást, napjainkban pedig a technikai vívmányok szabják át a Magyar Posta profilját. Minden bizonnyal sokan egyetértünk abban, hogy a jó kézbesítőt hamar a szívünkbe zárjuk. Nem volt ez másként Fodor Attilával sem, aki a rákospalotai kertvárosban fiatalon kezdte pályafutását, és egészen nyugdíjazásáig a környéket szolgálta. A lokálpatrióta postást július 1-jén mintegy százan búcsúztatták a Veresegyház utcában, s ezúttal a lakosok kézbesítették neki azokat a képeslapokat, melyeken sorra köszönték meg az elmúlt esztendőket.
Fodor Attila/Fotó: XV Média, Vargosz
– Hogyan fogadta a lakók meglepetését?
– Nagyon megérintett, szerény ember vagyok, nem szeretek középpontban lenni. Őszintén megvallva, ilyen hatalmas ünneplésre nem számítottam, meglepett, hogy ilyen sokan gyűltek össze a tiszteletemre. Hiányozni fognak a környéken élők, bár vélhetően sokszor fogok velük találkozni civil lakosként, és ezúton is kívánok mindenkinek jó egészséget!
– Mióta él a kerületben?
– Lokálpatrióta vagyok, itt nőttem fel, sőt már a dédszüleim is itt éltek az öregfaluban. Ma is abban a 120 éves házban lakom, amelyet megörököltem elődeimtől. Gyerekkoromban szerettem a környék paraszti jellegét. A szüleim korosztálya még gazdálkodó volt, a szántóföldeken dolgoztak, zöldséget és gyümölcsöt termesztettek. Az itt élők állattenyésztéssel is foglalkoztak.
– A szemem előtt alakult át a kertváros, modernizálódott az infrastruktúra. Megéltem a víz-, a szennyvízcsatorna és a gázvezeték építését, vagy épp a sok földút aszfaltozását.
– Miért választotta a postásszakmát?
– Kereskedelmi iskolában kezdtem, azonban hamar átpártoltam a postához. Olyan fiatal suhanc voltam, alig 16-17 éves, hogy édesanyámnak és barátnőjének kezességet kellett vállalnia értem. Először gyalog és biciklivel jártam a környéket, naponta 25 kilométert. Télen hóban-fagyban kinn voltam az utcákon. Emlékszem, 1975-ben olyan kemény fagyok voltak, hogy a jeges úton alig tudtunk megállni. Ráadásul akkoriban az ünnepek közeledtével jöttek-mentek a képeslapok. Karácsony, húsvét alkalmával sokszor több ezer is átment a kezemen.
Fotó:: XV Média, Vargosz
– Mit szeretett a legjobban a hétköznapokban?
– Annak idején nyitott kapuk voltak, úgy jártunk egymáshoz, mint a családtagok. Szóval nem kellett kétszer csengetnem és a kutyákkal is barátságban voltam. Nem győzöm elmondani, hogy nekem milyen nagy szerencsém volt, hiszen megannyi nagyanyám lett, és az öregebb férfiaktól is sokat tanultam. Az idősebb generáció még egyenes gerinccel élt, egyszerű, de becsületes emberek laktak itt, örülök, hogy néhányan még köztünk vannak.
– Mindig szívélyesen fogadtak. Tudták, alkoholt nem iszom, de a tea, tej, frissítő víz sokszor már ott várt, mikor beléptem valakihez. Nem kellett belenézni a képeslapokba, anélkül is tudtam mindenkiről mindent. Szerencsére a veszélyek is elkerültek, csak egyszer ugrott nekem egy pitbull, azt is inkább a gazdája bánta. Jó ideje már motorral róttam az utcákat és az utóbbi időben a munkaruhám is egyre igényesebb lett.
A Magyar Posta jól felépített volt, szerettem a hivatásomat, de a reformokkal már nem értek egyet. A munkából legjobban azok az emberek, a családok fognak hiányozni, akikkel naponta kapcsolatban voltam.
– Hogyan élte meg, hogy az e-mailek szinte kiszorították a klasszikus levélforgalmat?
– Nevetni fog, de mintha újra kezdene éledni a papíralapú üdvözletírás. Én is szívesen ragadok még tollat, bár az internetet használom, de az okostelefonomat lecseréltem egy régi modellre.
– A dolgos évek után hogyan pihen majd?
– Nagyon szeretem a történelmet, sokat olvasok ilyen jellegű könyveket és utazni is szívesen járok párommal. Kedvenc helyünk Görögország, ahol szinte megelevenedik az antik kor, de Rómáról is sokat tudnék beszélni. Jó érzéssel tölt el, hogy vannak olyan kezdeményező fiatalok, mint Baloghné Szigeti Annamária, a Tegyünk Együtt Rákospalota-Kertvárosért Közhasznú Egyesület elnöke. Nemcsak összefogja a lakosokat, hanem közösséget alakít, és ezáltal szépül a környék is. Gyönyörűek lettek a játszóterek, jó látni a vidám gyerekeket. Ha újra kezdeném, akkor mindent ugyanúgy csinálnék, itt érzem magam otthon.
Comments are closed.
