90 évesen fiatalos lendülettel

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Kilencvenedik születésnapja alkalmából otthonában köszöntötte Schimmer Dezső Jenőné Gruber Klárát Tóth Veronika alpolgármester és Gyurkó Dániel, a 8. számú választási körzet képviselője. A tősgyökeres pestújhelyinek számító szépkorú hölgy frissessége alaposan meglepte a vendégeket. „Már a nagyszüleim is itt laktak, az akkor még Gergely, ma Gergő utcában” – mesélte az ünnepelt. „Ők 1900-ban költöztek erre a gyéren lakott területre, majd a szüleim ugyanezen a telken egy nagyobb házat építettek. Én az öcsémmel ebbe a házba születtem bele, és a mai napig itt is lakom.”

Klára néni élettörténete egy könyvet is megérne, de mi csak címszavakban említenénk, hogy mi mindennel kellett megbirkóznia: édesapját fiatalon elveszítette a Don-kanyarban. A háborúban a pestújhelyi házukat is bombatalálat érte, és a romeltakarításkor az is kiderült, hogy a lakáson belül olyan bomba is volt, amelyik nem robbant fel, a félig lebombázott házat élelemért cserébe építette fel egy rákospalotai vállalkozó, ezért az özvegy édesanya az élelmet vidékről szerezte be. „Édesanyám 96 éves koráig élt, és gyakorlatilag a haláláig várta vissza a férjét.”

Az ünnepelt valamikor a Pestújhelyi Kereskedelmi Szakközépiskolában végzett, majd külkereskedelmi képesítést szerzett. Egész életében ezen a területen dolgozott. Főleg sportcipőket, sporteszközöket és kempingfelszereléseket exportált. Elmondása szerint az egyik legjobb partnere a rákospalotai sportszergyár volt.

A férjét is ezen a vonalon ismerte meg, vele 39 évet töltött együtt. Házasságukból két gyerek született. A lánya, Schimmer Erika az újpalotai lila iskolában volt tanító, a fiából Bécsben musicalszínész lett. A lánya ágán két unokája és egy dédunokája született. Sajnos azonban csak ritkán láthatja őket, mert a lánya Olaszországban telepedett le, a fia pedig Ausztriában él.

„Megszoktam már az egyedüllétet. Elfoglalom magamat, minden nap tornázom, fitten tartom magamat, bevásárolok, főzök, mosok, takarítok, illetve a kertemet is én gondozom. Ebben azért kapok egy kis segítséget. Amíg könnyebb volt a mozgás, eljártam a Klebelsberg utcai Idősek Klubjába, ma már azonban hamar elfáradok, így csak a piacra vagy a Pólusba megyek el.”

FOTÓ: Csokonai15

Comments are closed.