90 év, 22 ország

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Élmény olyan emberekkel beszélgetni, akik példamutató életútjukkal a fiatalabb generációnak irányt mutathatnak. Pál Jenő olyan személyiség, akit méltán irigyelhetünk, hiszen augusztus 13-án töltötte be a 90. életévét, és csodálatra méltó szellemi és fizikai frissességnek örved.

Pál Jenő/Fotó: XV Média, Vargosz

Pál Jenő/Fotó: XV Média, Vargosz

Nem meglepő, hogy arra voltunk leginkább kíváncsiak, hogyan őrizhetjük meg vitalitásunkat időskorban is. A válasz egyszerű, Jenő bácsi szerint helyesen kell étkezni, mértékletesen kell alkoholt fogyasztani és nem szabad dohányozni, viszont fontos a nyugodt, szeretetteljes légkör, amely alapja a boldog, kiegyensúlyozott életnek.
A születésnap ünneplésére érkező Bitvai Nándor (képünkön balra) alpolgármester a jókívánságai mellett meglepetéssel is kedveskedett az ünnepeltnek, aki viszonzásul számos történetet mesélt el. Jenő bácsi Vas megyében született, apja földműves gazdálkodó volt. Ő azonban a munkája miatt 1948-ban a fővárosba költözött, és kereskedőként a belvárosban helyezkedett el. Később szakmát váltott és dekoratőr lett. Lelkesen dolgozott, külföldön számos alkalommal részt vett a Hung­expón, amelyen szakmai tudásával öregbítette a kiváló magyar áruk hírnevét. Örömmel elevenítette fel, hogy munkája révén 22 országban járt, olyan helyekre is eljutott, mint India, Egyiptom és Nigéria. Ezenkívül Amerikába és Oroszországba is volt szerencséje kiutazni, míg a környező államok sem maradtak ki a sorból. Aktív mind a mai napig, mindennapjai a Nyírpalotai utcai otthonában most is mozgalmasan telnek a családja körében.

Comments are closed.