Kerületünk legbölcsebb lakója

Átlagos olvasási idő: 2 perc

„Terike jó eséllyel pályázhatna a főváros legidősebb asszonya címre” – mondta Hajdu László polgármester, amikor felkereste a Szentmihályi úton lakó özvegy Matuz Jánosné Turcsány Teréziát, hogy az önkormányzat nevében gratuláljon neki a 105. születésnapja alkalmából.

– Édesanyám 1912-ben született, így szinte a teljes XX. századot végigélte – mesélte a 83 esztendős Matuz György, Terike néni egyetlen gyermeke. – A családunk tősgyökeres palotai, anyai és apai ágon is földművesek voltunk. Ez a Szentmihályi úti ház, melyben most is lakunk, valamikor a palotai mezőgazdasági terület széle volt. Az első ház volt a miénk, mögöttünk pedig csak szántók voltak.

A hely tehát a régi, annak ellenére, hogy az eredeti házat már lebontották és újat építettek a helyére. Igaz, az is már több mint ötven éve volt.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Tizenöt éves voltam, amikor a kötőgyárba mentem dolgozni – mesélte Terike néni, aki láthatóan nehezen nyílt meg a sok vendég előtt. – Egy darabig ott dolgoztam, majd a férjemmel egy zöldséges üzletet vezettünk.

Az üzletet egészen 1950-ig vitték, ám ekkor az édesapa visszakerült a járműfelszerelési gyárba, Terike pedig innentől kezdve kizárólag a háztartási munkákat, illetve a kerti feladatokat végezte. A férje 1986-ban halt meg, azóta a fiával és a menyével él együtt.

– A mama a mai napig rendkívül aktív – mondta Matuz Györgyné. – Minden reggel a reggeli után ragaszkodik hozzá, hogy mosogasson. A délelőttöt a szobájában olvasással és rejtvényfejtéssel tölti, de sokszor segít nekem a konyhai munkában. Ebéd után pedig szintén ragaszkodik a mosogatáshoz.

–  Ha jól van, márpedig szerencsére többnyire így van, akkor az egyik unokaöccsével minden vasárnap elmegy a Régi Fóti úti evangélikus templomba is. Így érzi jól magát.

Terike néninek ugyan csak egy fia volt, de így is nagy a családja. Az 53 éves fiú- és a 49 éves lányunokája révén ugyanis már négy dédunokája van. A család azonban csak nagyobb ünnepekkor szokott teljes létszámban összegyűlni. Márpedig az idős asszony számára ez jelenti a legnagyobb boldogságot.

S mint az ilyen esetekben annyiszor, ezúttal is feltettük a kérdést: mi a hosszú élet titka? Terike erre annyit mondott: „Semmi különös, csak az, hogy szerényen és becsületesen éljünk. A többi megy magától.”

Comments are closed.