A budapestiek több mint 600 ötletet küldtek be arra, hogy mit valósítson meg a főváros a közösségi költségvetés egymilliárd forintos keretéből. Január 31-ig lehetett ötletet beadni a Fővárosi Önkormányzat másodjára megrendezett közösségi költségvetésébe.
A budapestiek novembertől februárig küldhettek be ötletet a közösségi költségvetés három kategóriájába: a Zöld Budapest kategóriába több mint 350 ötletet adtak be, az Esélyteremtő Budapest kategóriába közel 100 ötlet érkezett, a Nyitott Budapest kategóriába pedig közel 150 javaslatot küldtek be a budapestiek.
A Fővárosi Önkormányzat következő feladata a szakmai jóváhagyás, vagyis annak eldöntése, hogy az egyes ötletek illeszkednek-e a közösségi költségvetés feltételrendszerébe, illetve szakmailag megvalósíthatók-e, támogathatók-e. A fővárosi és kerületi szakemberek megvizsgálják, hogy az adott javaslat (vagy legalább annak egy része) megvalósítható-e a rendelkezésre álló forrásból, megfelel-e az érvényben lévő műszaki vagy egyéb előírásoknak, terveknek, jogszabályoknak, és nem ellentétes-e a kitűzött szakpolitikai célokkal.
Amelyik javaslatot tovább engedik, az az ötletfejlesztés fázisába kerül. A hasonló célú vagy azonos helyre (mondjuk ugyanarra a parkra) vonatkozó ötleteket az önkormányzat munkatársai összevonják, hogy ezek ne versenyezzenek egymással. Tavaly például 36 javaslat érkezett közvécék létrehozására; ezeket a hivatal összevonta egy olyan projektté, amely végül nyert is a szavazáson.
A szakmailag megszűrt, majd továbbfejlesztett ötletek a budapestiekből álló közösségi költségvetési tanács elé kerülnek. A tanács feladata, hogy az ötletek értékelése mellett összeállítsa a szavazólapra kerülő javaslatok körét. A tanács által elfogadott ötletek közül pedig a budapestiek fogják kiválasztani a nyertes projekteket, amiket megvalósít a főváros.
Mi az a közösségi költségvetés?
A közösségi költségvetés egy olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a város lakói tehetnek javaslatot arra, hogy a rendelkezésre álló összeg egy részét mire költsék. Jelenleg 1 milliárd forint sorsáról dönthetnek majd a fővárosiak. Minden kategóriában öt projekt kaphat támogatást. Négy, úgynevezett kisprojekt, amelyek maximum 50 millió forintba kerülnek és egy nagyprojekt, aminek a felső összeghatára 133 millió forint. Kisebb összegű beruházások esetén több projekt is beleférhet a keretbe.
Comments are closed.