Vagy a labda, vagy a baba

A végéhez közeledik a focivébé, sok okosságot nem tudunk elmondani róla, látjuk, hogy a sokpasszos játéknak, amire esküsznek a spanyolok, kicsit leáldozott. Azt is látjuk, hogy jönnek a villámgyors tinédzserek (mint a francia MBappe), kiestek a németek, Messiék, Ronaldóék, Ramosék, szinte mindenki, aki elbűvölt bennünket az elmúlt évtizedben. 

Nem is erről akarnánk szólni. Inkább arról, hogy milyen fontos lett a védekező taktika. Hány és hány olyan helyzet adódott, amikor azt lehetett látni, hogy ha elmegy az ellenfél csatára, vége a világnak, azt mindenképp meg kell a védőnek akadályozni. Olyankor jön a Dalnoki-féle legfőbb szabály, melyet a címben is jeleztünk: Vagy a labda, vagy a baba. 

A második szabály arra vonatkozik, hogy a védőnek irgalmatlanul keménynek kell lennie. Ezt a legendás Fradi-védő idejében úgy jelezték a szurkolók – magának Dalnokinak -, hogy „puha vagy, Jenő!”. Mutatnánk néhány jelenetet az idei világbajnokságról, mind azt szemlélteti, hogy a német vagy az argentin „Jenők” egyáltalán nem mutatkoztak 2018-ban puhánynak. 

Apropó Dalnoki. Nem véletlen, hogy pont vele hozakodunk elő. Készül a kerületi díszpolgárokról szóló könyvecske, s ki az az egykori pestújhelyi futballista, aki edzőként is igen szép sikereket ért el a Ferencvárosban? Naná, hogy Dalnoki Jenő. Úgyhogy most a világbajnokság idején szépen elővesszük a róla szóló szöveget, amelyet Nánási László készített, és örömmel közreadjuk. Látszódjon belőle, hogy a foci nem csak a gólokról és a pompás becsúszó szerelésekről szól, tele van a focit befolyásoló emberi tényezőkkel is. Valószínűleg ezért szeretjük oly sokan ezt a játékot még mindig. 

Dalnoki Jenő (1932 – 2006)

„Hűséges típus vagyok, itt éltem mindig Pestújhelyen, csak a Fradiban játszottam és negyvenhét éve vagyok házas” – mondta egy interjúban élete utolsó évében Dalnoki Jenő, a Ferencvárosi Torna Club történetének első labdarúgó olimpiai bajnoka, a XV. kerület, Rákospalota, Pestújhely, Újpalota díszpolgára.

Dalnoki Jenő 1932. december 12-én Pestújhelyen született és egész életében ott is élt. A kezdetekre egykor így emlékezett: „Apám a hat pestújhelyi pék közül a leghíresebb volt, itt laktunk az utcában már akkor is. Az utca végében akkoriban csak búza- és kukoricaföldek voltak, oda jártunk focizni. A pestújhelyi iskolában Antall József az osztálytársam volt. Nagyon jó viszonyban voltunk a Lövey családdal, a helyi orvos családjával.” (Idővel mind a hárman, dr. Antall József, Dalnoki Jenő és dr. Lövey József a XV. kerület díszpolgárai lettek.)

Kisfiúként Dalnoki Jenő a Pestújhelyi úti Általános Iskolába járt. Édesapja már korán munkára fogta. Reggelente kerékpáron széthordta a friss pékárut, majd elment az iskolába. Tanítás után a fiúkkal fociztak, ott rúgták a labdát, ahol ma Újpalota toronyházai emelkednek. Ezt a labdát persze még rongydarabokból gyúrták össze. Édesanyja, Nagy Teréz, aki pestújhelyi lány volt, nagyon féltette a fiát a háború, a bombázások miatt, ezért vidékre küldte. Dalnoki Jenő Nyergesújfalura került a szaléziakhoz, bentlakásos intézetbe. Szabadidejében itt is a legszívesebben focizott. Elszánt mérkőzéseket vívtak a jutalom, a zsíros kenyér reményében, a nagydíj a házi főzésű szilvalekvár volt. Az egyházi gimnáziumok államosítása után visszajött Pestre, a Városliget melletti Szent István Gimnáziumba. Ezekre az időkre így gondol: „A ligetben rengeteget fociztunk, és el kell ismerni, emiatt sokszor az órákról is hiányoztunk.”

Tizenkét éves korában bekerült a pestújhelyi kölyök focicsapatba, aztán a nagycsapatban is játszott a „Pösöc”-pályán. Felfigyelt rá az MTK, de ő inkább a Ferencváros ajánlatát fogadta el, és 1947-ben, tizenöt évesen elkezdett a zöld-fehéreknél játszani. Alig három év elmúltával már az első csapat tagja lett. A később legendássá vált balhátvéd élete legelső meccsét az első csapatban jobbhátvédként kezdte, Dalnoki, Kispéter, Szabó felállásban egy Béke Kupa mérkőzésen. 1951-ben, amikor a szombathelyi Törekvés ellen feltétlenül győzniük kellett, Dalnoki visszaemlékezése szerint Kispéter Mihály azt mondta nekik: „Fiúk, az Üllői úton játszunk. Velünk dobog a nézők szíve, segítenek, s ha látják, hogy igyekszünk, valósággal befújják a labdát az ellenfél kapujába!” 1952-ben az akkor formálódó Aranycsapattal a helsinki olimpián aranyérmes lett. Erről az időszakról Dalnoki ekképp beszélt: „Amikor hazajöttünk az olimpiáról, engem is behívatott Farkas Mihály, a korszak rettegett minisztere. Felszólított, hogy lépjek át a Honvédba. Megtagadtam. Mire a következő éjszakán eljöttek a lakásomra, megbilincseltek és bevittek katonának. Ez volt Farkas Mihály válasza, holott a kihallgatásnál kijelentette, hogy akceptálja, ha valaki kitart szeretett klubja mellett. Én pedig a Fradiban nevelkedtem, onnan indultam és az életben soha egyetlen percet más egyesületben nem játszottam!”

Dalnoki utoljára 1966-ban Ózdon játszott a Fradiban, harmincnégy évesen.

Dalnoki Jenő csapatával játékosként kétszer volt magyar bajnok, egyszer MNK-győztes, 1963-ban VVK-elődöntős, 1965-ben VVK-győztes[1]. A helsinki aranyérem mellett Rómában olimpiai bronzérmes lett, 1959–60-ban nyolcszoros olimpiai válogatott, tizennégy alkalommal pedig magyar válogatott volt. Összesen 439 mérkőzésen szerepelt a Ferencvárosban, ebből 283 bajnoki, 132 nemzetközi, 24 pedig egyéb hazai díjmérkőzés volt. Az évek során 21 gólt rúgott, amelyeket főleg tizenegyesek rúgásával szerzett, hiszen szinte mindig balhátvéd volt. Abban az időben a hátvédek játékát a területvédelem jellemezte, szemben a mai emberfogásos taktikával. Így a védők alig-alig mentek át az ellenfél térfelére.

Játékstílusát a szakirodalomban a mai erőfutball egyik előfutárának tekintik. Keményen, szorosan fogta a területére betörő csatárt, és testi erejét is bevetve igyekezett szerelni, illetve akadályozni őt a mozgásában. Legnagyobb párharcait az MTK jobbszélsőjével, Sándor Károllyal, azaz Csikarral vívta, aki erről ezt mondta: „Kőkemény volt, elszánt, de sohasem alattomos.” Ha Dalnoki a szokottnál kissé visszafogottabban játszott, rögtön felharsant a szurkolók szavalókórusa: „Puha vagy, Jenő!” A csapat legendáriuma szerint Kispéter Mihály edző egy fontos meccs előtt ezt a taktikai utasítást adta neki: „Jenő, úgy játssz, hogy félidőre kiürüljön az első két sor a nézőtéren, ők is úgy féljenek!”

Rajongott Petőfi költészetéért

Dalnoki Jenő edzői pályafutása is figyelemre méltó. Az FTC történetében ő irányította a legtöbb mérkőzésen a csapatot, összesen csaknem négyszáz alkalommal. Irányítása mellett az FTC úgy nyerte el az MLSZ-kupát, hogy öt-egyre megverte a Világ Kupa-győztes Estudiantes csapatát. Két éven át az ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya volt, ezt követően Tatabányán volt vezetőedző, 1985-ben pedig mesteredzőként visszatért a Ferencvároshoz.

Dalnoki Jenő felesége Subecz Ilona, lánya, Dalnoki Ildikó valamikori kosárlabda válogatott, a Hartyán Általános Iskola testnevelő tanára, ifjabb Dalnoki Jenő a BVSC vízipólósa volt, fogtechnikus. Két fiúunokája van, Csaba és Balázs. Dalnoki a labdarúgás mellett a régi könyvek és a muzeális ritkaságok szenvedélyes gyűjtője volt, és rajongott Petőfi költészetéért.

Dalnoki megkapta a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója kitüntetést, az FTC örökös bajnoka címet, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét és a XV. kerület díszpolgára lett. Még halála évében, 2006-ban megalakult az utánpótlás nevelésére létrehozott Dalnoki Jenő Labdarúgó Akadémia a XV. kerületben, ugyanitt a nevét utca viseli és halálának tizedik évfordulója alkalmából kiállítás nyílt az emlékére a Fradi Múzeumban. (Nánási László – Rab László, PP, 2018. július 3.)

[1] MNK: Magyar Népköztársasági Kupa; VVK: Vásárvárosok Kupája (a mai Európa Liga elődje).