A koronavírus-járvány ismételt erősödése miatt újra kinyílt a Rákos úti oltópont. Dr. Buzna Andreától, a dr. Vass László Egészségügyi Intézmény főigazgatójától megtudtuk, szeptembertől bárkinek lehetősége lesz arra, hogy a kerületi oltóponton harmadik (ismétlő) oltáshoz jusson.
Ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) honlapján www. eeszt.gov.hu regisztrál, és keres egy szabad időpontot, majd a kijelölt dátumon elmegy az oltásra. Mint megtudtuk, a vakcina kiválasztása továbbra is az oltóponton és az oltóorvos által történik. Azok az idősebb emberek, akik nehezen boldogulnak az internettel, az oltás beadásához a háziorvosuk segítségét is kérhetik.
Fotó: XVMÉDIA, Nagy BotondA koronavírus negyedik hulláma ismét az oltás fontosságára irányította a figyelmet. A harmadik oltás beadatásával mindenképpen erősítjük szervezetünk védelmét (kárt biztosan nem okozunk), ugyanakkor a legfontosabb az lenne, hogy, aki eddig még egyáltalán nem oltatott, az változtasson a véleményén, és vegye fel az első, majd a második oltást. Az alapimmunizációt ugyanis csak így lehet elérni.
Comments are closed.