150 autóbusszal újul meg a budapesti járműpark 2023-ban, tavasztól már forgalomba is állnak.
Egy jelentős, 150 vadonatúj autóbuszból álló flotta áll forgalomba jövőre a fővárosban. 2023 májusától 75 szóló és 75 csuklós klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű szolgálja az utasok kényelmét – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az új járművek üzemeltetésére a nyertes ajánlattevő ArrivaBus Kft. kedvező ajánlatot adott. A személyszállítással foglalkozó vállalat 2022. július 8-án írta alá a megrendelésről szóló szerződést a BKK-val.
A 75 szóló MAN Lion’s City 12C és 75 csuklós MAN Lion’s City 18C típusú klimatizált, alacsonypadlós jármű több ütemben kezdi meg a szolgáltatást Budapesten. A BKK szerint ennek köszönhetően javul a fővárosi közösségi közlekedés színvonala, elsősorban az észak-budai és észak-pesti, valamint a kelet-pesti kerületekben – a III., a IV., a XIII., a XIV., a XV. és a XVI. kerületben – továbbá a 100E repülőtéri járaton.
Az új autóbuszok megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak – Euro 6e dízel besorolásúak –, emellett kialakításukkal biztosítják az idősebb utasok, illetve a mozgáskorlátozottak vagy a babakocsival közlekedők igényeit. A járművek kihajtható rámpával rendelkeznek, továbbá nagyméretű utastájékoztató monitorokkal, valamint az utasok biztonságérzetét növelő fedélzeti kamerarendszerrel vannak felszerelve.
A BKK kiemelt célja a színvonalas közösségi közlekedési szolgáltatás biztosítása, ezért a társaság a korszerű járművek alapkövetelményeinek garantálása mellett nagy hangsúlyt fektet az utaskomfort növelésére is. Ennek érdekében a forgalomba álló kétajtós szóló és háromajtós csuklós autóbuszokon több mint 10 százalékkal, akár hattal több ülőhely áll az ügyfelek rendelkezésére, így több utas számára kínálnak kényelmesebb utazási lehetőséget.
Comments are closed.