Kiválóan debütált Tamás Botond az U17-es korosztály nemzetközi mezőnyében. Az UTE Rákospalotán élő ifjú tehetsége élete első világbajnokságán egyéniben arany-, csapatban pedig bronzérmes lett Egyiptomban.
Tamás Botond még csak 16 esztendős. Mondhatnánk azt is, hogy tapasztalatot szerezni ment az U17-es világbajnokságra, hogy aztán mindenkit elkápráztasson fantasztikus versenyzésével. Ebben a korosztályban még csak három számból, úszásból, futásból és lövészetből – ez utóbbi összevonva laser run-ként szerepel – áll az öttusa, így a fizikumnak még nagyobb jelentősége van. A rákospalotai tehetség úszásban a 19. helyen végzett, majd a laser run-ban olyan teljesítményt produkált, melyre sokan felkapták a fejüket. 18 helyet javítva ugyanis a dobogó tetejére lépett. Tibolya Péter tanítványa szeptember elején az Európa-bajnokságon még „csak” kilencedik volt, de a világbajnokságon a lehető legjobbkor volt a legjobb formában. Botond egyéni aranya nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a magyar csapat is odaérjen a dobogóra (az oroszok és az egyiptomiak mögött), így a kerületi sportoló két éremmel térhetett haza Alexandriából. A laser run nem mellesleg Tamás Botond erőssége, ebben a számban már 2019-ben bronzérmes volt a budapesti világbajnokságon.
Comments are closed.