A Pestújhelyi Kertbarátkör szokásos terménybemutatóját a pandémia miatt immár második éve törölni kellett a Pestújhelyi Közösségi Ház programjából. Így idén is csak egy fővárosi lehetőség maradt a kerületi „bolgárkertészeknek”, hogy bemutatkozhassanak.
A Budapesti Kertbarát Szövetség ősz elején tartott terménybemutatót a Stefánia Palotában – mondta Pintér Zsuzsanna, a Pestújhelyi Kertbarátkör tagja. – Ezen mi is részt vettünk, illetve három tagunk nevezett is a szövetség által kiírt „Budapesti kertbarátok legszebb kertjei” versenybe. Nagy örömünkre mindhárman díjban részesültek.
A legnagyobb sikert Léránt Tiborné Rubin utcai kertje aratta, amely a „Családi házak gazdasági kertje” kategóriában lett első. Az indoklások között a kertben termelt termények sokszínűsége szerepelt.
Ugyanebben a versenyben egy rákospalotai kert, a Barátosi házaspár Csorvás utcai gazdasági kertje harmadik díjat nyert, míg Kocsis Gyula és felesége által gondozott Pázmány Péter utcai kert különdíjat kapott.
A Pestújhelyi Kertbarátkör tagjai – akik között nemcsak pestújhelyiek, hanem rákospalotaiak is vannak – a szép sikert a Rubin utcai győztes kertjében ünnepelték meg. Egymás meghívása amúgy is szokása a tagoknak, mert ilyenkor könnyebben lehet tapasztalatokat és ötleteket cserélni. Ahogy ők mondják: „mindig lehet egymástól valamit tanulni.”
A Pestújhelyi Kertbarátkör minden hónap második szerdáján 17 órai kezdettel összejövetelt tart a Pestújhelyi Közösségi Házba. Ezekre az eseményekre gyakran hívnak szakembereket, akik egy-egy témában segítenek nekik. de mint sok más civil kezdeményezésre, úgy erre is igaz, hogy ezeken a rendezvényeken elsősorban az idősebb korosztály képviselteti magát. Ezért a kör tagjai nagyon várják a fiatalok jelentkezését.
Comments are closed.