A művészek csodákat tudnak alkotni, de kell valaki, aki segít nekik a földhözragadt dolgokban – mondja Gáspár Anna, a Manna Produkció ügyvezetője. A Manna színházi előadásokat, táborokat, drámafoglalkozásokat szervez a XV. kerületben is.
A Manna Produkció, mint kulturális ernyőszervezet 12 éve létezik. Honnan jött az ötlet?
Gazdasági középiskolát végeztem, utána az egyetemen pedagógiát tanultam, angol-magyar szakos tanárként végeztem, de közben mindig a színház érdekelt, és az iskoláim mellett mindig színpadon is álltam. Az Új Színházban voltam stúdiós, ahol a színház színészei oktattak minket. Darabokban is felléphettünk: ülhettem Bubik István mellett egy báljelenetben, és énekelhettem kortárs operában. 2008-ban aztán egy csapat megkeresett, hogy szeretne egy zenés népmesét bemutatni. Beadtam életem első kulturális pályázatát és nyertünk rá támogatást. Innen indult a Manna. Ez az ernyőszervezet rendhagyó módon nem kisebb szervezeket képvisel egy nagyként, hanem egyéni alkotókat, társulatokat. Ha valaki előadóművészként szeretne valamit létrehozni – színházi-, vagy táncelőadást, oktatási projektet, koncertet, hangos könyvet – akkor mi segítünk. Szakértelemmel, menedzsmenttel, kapcsolatrendszerrel.
Kezdetben úttörő vállalkozás volt ez?
Mindenképpen, de még most is egyedülálló, főként a tehetséggondozó programjaiban. A Manna kicsit olyan, mint egy fészek, amelyben a tojásokból kikelnek a madarak és meg kell tanítanunk repülni őket. A művészek csodákat tudnak alkotni, de kell valaki, aki segít nekik a földhözragadt dolgokban – bürokratikus útvesztők, pályázati elszámolások, hivatali ügyintézések. De, aki kitartó és hisz abban, amit elképzelt, azzal elérünk a célig. Kicsit olyanok vagyunk, mint az álomépítők – csak mi a kultúrában valósítjuk meg az olykor lehetetlennek tűnő elképzeléseket.
Ki dönt arról, hogy mely produkción segít a Manna? Van előzsűri?
Elhozzák hozzánk a művészek az álmaikat és mi válogatás nélkül mindenkinek adunk esélyt, akinek tudunk kapcsolódni a céljaihoz, és ahol érezzük, hogy majd a néző is tud ugyanúgy kapcsolódni. Nem mi szelektálunk, hanem a közönség.
Hogy jött a kapcsolat a XV. kerülettel?
Ott nőttem fel. Megható volt, hogy amikor a kislányomat beírattam a Szent Korona úti iskolába, (aminek az én gyerekkoromban még Lenin út volt a neve), ott volt velünk a nagymamám és az édesanyám is, akik ugyanitt kezdték az elemit. A negyedik generáció ugyanabban az épületben. Ezért is egyértelmű volt, ha ernyőszervezetünk kulturális programokat ad gyerekeknek, akkor legyen jelen a XV. oktatási intézményeiben is. Színházi előadásokat, drámafoglalkozások tartunk, táborokat szervezünk a helyi ovikban és iskolákban.
A járvány alatt vissza kellett venniük a tempóból?
Nem. Sok új álmon dolgoztunk. Van például egy olyan előadásunk, amelynek tavaly novemberben lett volna a premierje, de még soha nem volt nézők előtt. A perinatális veszteségekről szól. Sok kismama elvetél, de nem beszélünk róla, ezért is lett Minden negyedik a címe. Pedig nemcsak a nők, hanem a férfiak is ugyanolyan érzékenyen élik át ezt a súlyos veszteséget. Sok humorral, zenével oldja a helyzet drámaiságát egy csodás pályakezdő rendezőnő Csábi Anna, aki saját gyűjtése alapján mutatja meg ezeket női történeteket. Olyan színésznők játszanak a darabban, mint Tordai Teri, Fullajtár Andrea, Földes Eszter, sőt ebben az előadásban én is lehetőséget kaptam ismét játszani.
Azon gondolkodtam, miközben lelkesen mesélt, hogy a Manna ön számára biztos nem munka, amit jó, ha a nap végén leadhat.
Nem munka, szenvedély. Hit kell hozzá, meg alázat, és nagy vágy, hogy a művészek adni akarását el tudjam juttatni a nézőkhöz.
Comments are closed.