Röptében ismertette a madarakat

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A Pestújhelyi Pátria Egyesület idén is megtartotta hagyományos madárnapját, csak ezúttal nem a Pestújhelyi téren, hanem a városrész túlsó felén, az Őrjáró téren.

A helyszínen csak azért változtattunk, mert a Pestújhelyi téren már mindent elértünk, ott már vannak odúi és etetői is a madaraknak – mondta Lovas Éva, az egyesület „legmadarasabb” tagja –, ezért úgy gondoltuk, hogy mostantól a figyelmünket az Őrjáró tér madárvilágára fordítjuk. Korábban egyszer már jártunk ott, egy odút és két-három etetőt is kihelyeztünk, de ez utóbbiakat ismeretlenek ellopták. Most megpróbáljuk pótolni őket.

A pátriás madárnapok azonban nemcsak odúk és etetők kihelyezéséből állnak, hanem gazdag programkínálatból is. Egyrészt minden alkalommal meghívják a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület legendás oktatóját, Juhász Imrét, aki annyira elkötelezettje a madaraknak, hogy ezért a pestújhelyi előadásért a várost is szívesen átutazza. Imre bácsi sosem jön üres kézzel. valódi madárfészkeket és madártojásokat szokott magával hozni, hogy azon keresztül mutassa be a madárfajokat. A legnagyobb attrakciója azonban mindig az, hogy a program alatt hallatszódó csicsergésekből is mindig tudja, hogy éppen milyen madár énekel.

Imre bácsi vezetésével aztán az érdeklődő családok végig járják az odúkat, amelyeket ősszel és tavasszal is szakszerűen kitakarítanak, hogy télen védelmet, tavasszal pedig kényelmes költőhelyet nyújthassanak a madaraknak. Ezt egyébként idén a Pestújhelyi téren is megtették. A pátriások pedig kézműves foglalatosságokat, játékos feladatokat és a rendezvény végén finom madártejet biztosítanak a résztvevők számára. Egy szóval minden évben „jó buli” Pestújhelyen közösen madarászkodni, és ez alól az idei madárnap sem volt kivétel.

 

 

Comments are closed.