Piaci mustra

Kezdjük az árakkal. Az újpalotai piac 25-30 százalékkal olcsóbb, mint a Lehel-csarnok, és legalább 50-60 százalékkal mérsékeltebbek az árak itt, mint a Fény utcában. Az áru minőségével viszont nincs semmi baj. Az itteni kolbászoknak a Fény utcaiak legfeljebb jelenthetnének (olyan lángolt kolbászt lehet venni kilónként 1500 forintért, hogy megszólal).

A sárga görög a koromfekete magokkal

A gyümölcsökre koncentráltam, a szezon közepén vagyunk. A meggy kilója eléggé húzós (1200), a cseresznyéé 1400, az őszibaracké 800, a kajszi kicsit nyomottabb áron kezdi az évadot (500 forint), a kukorica csövenként 180 forintba kerül. Megérkezett a csányi görögdinnye (350-nel rajtolt el), amiről az jut eszembe, hogy Magyarország összes epre Lajosmizsén terem, legalábbis ezt írják ki csalogatásul a kofák, a dinnye viszont vagy csányi, vagy medgyesegyházi. Utóbbit nem ismerem, a csányiról viszont be tudok számolni, ott nőttem föl a környékben. Volt olyan év, hogy minden pesti kerekedőnél az volt kiírva: mézédes hevesi dinnye. De hát tudtam, mert láttam arrafelé járva, amikor a mamámat látogattam, hogy abban az évben egy deka dinnye nem termett Csányban és Hevesen, mert elfagyott. Ennyit a mézédes, minden időben bőséggel termő csányi dinnyéről.

Mellesleg örömmel láttam, hogy megjött a hevesi kiskertek nagy kedvence az újpalotai piacra, ez pedig a sárga belű görögdinnye. Könnyen lehet, hogy ezek valóban Csányból érkeztek, nagy hagyománya van e fajtának arrafelé.

A nyár kedves gyümölcséről mindig véres történetek jutnak eszembe. Átvágott torkú dinnyések, százéves vásárok bikacsökkel megejtett dühödt verekedéseit idézem föl, olyan történetekkel, amelyeket gyerekkoromban hallottam. Most, amikor fotót készítettem a vérvörös görögről, szintén megelevenedett előttem egy régi eset (Csányhoz közeli), ahol a Szilágyi Jóska nevű betyár úgy tette nyomatékossá a rablógyilkosság tényét, hogy még a pulikutyák torkát is elnyiszálta a handzsárnak is beillő gyikicsével. Ez lehet az oka annak, hogy a görögdinnyéhez mindig óvatosabban közelítek, mint a sárgabarackhoz. Arról (és nagyanyám lekvárjairól) csupa szép és idilli történetet őrzök, nincs bennük annyi tanyai (és nem tanyasi, mert az a mi vidékünkön azt jelentette: sötét, utolsó bunkó) horror.

Ugyanúgy 350 a hazai sárgadinnye kilója, mint a görögé, a ribizli dobozonként 350 (kb. 15-20 dekagramm), a fekete szedret (évek óta ez a legdrágább fajta a londoni gyümölcstőzsdén!) aranyárban mérik: 10-15 deka lehet a dobozban, és 250 forintba kerül (azaz kilója 3-4 ezer forint). Ezt a Fény utcában már csak jelentősebb bankhitel felvételével tudnánk megvenni.

Egyebek. A tojás darabja 50, a házi termelésű vöröshagyma kilója 400 forint. A savanyúság árát azért nem jegyeztem föl, mert tele vagyunk otthon saját készítésű kovászos uborkával, valahogy emellett most nem tud labdába rúgni a vecsési káposzta. A hölgy viszont, aki árulja, felettébb kedves lény, jó volt vele barátkozni.

Egyébként a piac előterében találkoztam Báti Józseffel, az egyik legfölszereltebb újpalotai biciklistával, a kis jelenetet, amelyben szemléltetem a modern technika, a Pokémon Go és kerékpározás rejtelmeit, be is tudom mutatni.

A legjobb mégis az, amikor beszélgetni lehet az eladókkal és a vevőkkel. Piacon, méghozzá (a ceglédi) galambpiacon kezdtem a karrierem, Zalaegerszegen és Nagykanizsán folytattam, nem vagyok tehát kétéves nyeretlen kezdő. Ami nem jelenti azt, hogy mindenki annyira örül annak, amikor elkezdek fényképezni. Aki nem akarja eladni az áruját (mert mondjuk a nagybani piacról szerzi be a spanyol dinnyét, hogy később ráírja, Csányból hozta zsákokban), nyilván nem lelkesedik a szereplésért. De a visszautasítás elenyésző. A piac (placc szavunk is ebből származik) lényege a beszélgetés, az érintkezés, az ismerkedés. Mindenkinek javaslom! (PP, Rab László, 2019. július 14.)