A világjárvány sok más mellett a sportéletet is befolyásolja. Alábbi sorozatunkban annak járunk utána, hogy a kerületi egyesületek miként tudnak megbirkózni az edzések, versenyek megszűnésével.
Kerületünk legnagyobb egyesülete a , amely nemcsak létszámával, hanem szakosztályai sokaságával is kiemelkedik a többi közül. A legnagyobb létszám azonban a futballedzéseken tapasztalható.
– Számunkra is új ez a helyzet – mondta Illés Károly, a sportiskola utánpótlás-vezetője. – Nem tudjuk, mire készüljünk, lesz-e még folytatása a bajnoki küzdelmeknek, vagy már csak az új idényre fókuszáljunk. Ami biztos, az edzések látogatását és a bajnoki mérkőzéseket határozatlan időre felfüggesztették, nekünk pedig azon kell dolgoznunk, hogy a sportolóink ebben a kényszerszabadságos időben se lankadjanak.
Az online módon közvetített egyéni edzéstervekhez segítséget adhat, hogy a sportiskola már eddig is jó barátságot ápolt a közösségi médiával. Minden korosztálynak, minden csapatnak saját közösségi oldala van, melyen az edzők személyesen is tartani tudják a kapcsolatot a tanítványaikkal.
– Ezeken a csatornákon keresztül heti rendszerességgel és napi lebontásban kapnak edzésterveket a csapatok. Ebben a tervben megpróbálunk mindenre odafigyelni. Így az alap-állóképesség fejlesztésére – melybe az egyéni futások, a szobabiciklizések, a futópados edzések, illetve a kis területen elvégezhető saját súlyos edzések is beletartoznak. Aztán a labdaérzék-fejlesztésére is figyelnünk kell. Ez már nehezebb feladat, hisz egy kert nélküli lakásban nem könnyű labdás edzéseket végrehajtani. De egy kis kreativitással a labdakezelést, a labda irányítását és a cselezőkészséget is lehet ilyen mostoha körülmények között fejleszteni. Ezek mellett azonban a monotónia feloldására és a csapategység összekovácsolására is törekednünk kell. Ennek erősítésére mindig feldobunk olyan feladatokat, amelyek teljesítése kihívást jelent a fiatal játékosok számára.
– Az egyik ilyen nagy sikerű kihívás a WC-papírtekerccsel való otthoni dekázás volt, melyről számtalan videó került fel a közösségi oldalunkra. Meg kell értetnünk a gyerekekkel, hogy most mindennél fontosabb a saját biztonságunk. Ezért mi is csatlakoztunk a Maradj otthon! kampányhoz, amelyet szintén feltettünk a közösségi oldalunkra. Ugyancsak nagy népszerűségnek örvend a gyerekek körében a FIFA-bajnokság, ami parázs mérkőzéseket hoz, illetve segít a taktikai elemek rögzítésében is – mondta Illés Károly.
Továbbá kiemelte, hogy a sportiskola szakmai stábjával napi kapcsolatban áll. Az edzőkkel a különböző konferenciavonalakon keresztül rendszeresen szoktak konzultálni, így mindenki mindig tisztában van vele, hogy ebben a nehéz helyzetben mi a feladata.
„Békeidőben” az atléták trénere, Kasperkiewicz Gábor is be szokott segíteni a focistáknak. A szakember főleg az erőnlét javításában tud tanácsokat (és feladatokat) adni a csapatok számára.
– A mostani helyzetben az atlétáknak és a kézilabdázóknak szoktam feladatokat küldeni. A labdarúgóknál láthatóan olajozottan működnek az egyéni edzések. Az említett két sportágban videóanyagokkal és ahhoz fűzött instrukciókkal próbálok segítséget nyújtani az otthonaikban rekedt sportolóknak. Olyan feladatok megoldására kell gondolni, amelyek lakásban és kis területen is végrehajthatók. Ám azt le kell szögeznem, hogy a sportágak többsége nem rendelkezik olyan mozgásanyaggal, ami otthoni körülmények között gyakorolható. Ez egy kényszerpálya, mindenkit, edzőt, sportolót és szülőt is nehéz helyzet elé állít. Egyetlen célunk lehet: a gyerekek mozgásigényének és alapkondíciójának a fenntartása.
Comments are closed.