Átlagos olvasási idő: 2 perc

Egy éve búcsúztunk el az első kerületi Covid-áldozattól, a 76 éves kárpitosmestertől, aki a megmaradt fényképeken kicsiny szakállkája mögül kedélyesen mosolyog ránk ma is. Pityu, mert így neveztük az újpalotai asszony, Juli párját, 43 évet töltött boldog házasságban. Szomorú aktualitás, de szintén az elsők között volt, akit lélegeztetőgépre téve próbáltak megmenteni. Nem sikerült. „Apóka” akkor halt meg, amikor kijárási tilalom volt, és akkoriban kezdett ismerkedni a lakosság azzal a fájdalmas ténnyel, hogy aki oxigénhiány miatt lélegeztetőgépre kerül, kevés esélye marad a túlélésre. Az ezzel kapcsolatos sajtóközléseket Juli szomorúan és őszinte felháborodással kísérte. „Ezt a jelenlévő félelmet, rettegést – mely a poklok pokla, ez bizony maga a valóság – nem lehet statisztikai adatokkal bagatellizálni, mert ez így nagyon embertelen! – mondta az asszony. (A teljes írást itt lehet elérni.)

Pityura Omara Portuondo könnyes dalával emlékeztünk, a ma 91 éves kubai énekesnő a Buena Vista Social Club filmjének zenéivel lett világhírű. A BVSC a negyvenes-ötvenes években könnyűzenei klub volt Havannában, az itt fellépő veterán zenészközösség tagjairól Wim Wenders és Ry Cooder forgatott pompás filmet 1998-ban. A 2005-ben elhunyt Ibrahim Ferrer érces hangjára, a 2003-ban meghalt Rubén Gonzalez virtuóz zongorajátékára, a szintén énekes Compay Segundo énekére és gitárjátékára ma is felkapjuk a fejünket. A BVSC leghíresebb dala, az Eliades Ochoa és Segundo által lemezre énekelt (és azóta millió feldolgozást megélt) Chan Chan volt.

Koncerten napjainkban (forrás: Omara Portuondo Facebook-oldala)
Omara 2010-ben a Szigeten (forrás: nol.hu)

Omara élete kész regény. Hárman voltak testvérek, és 15 évesen úgy lett táncosnő a havannai Tropicana-ban, hogy előtte megszökött egy baseballjátékossal, aki később gyermekei apja lett. Az ötvenes években aratta kvartettjével jelentős sikereit, az USA-ban turnézott, Nat King Cole-lal is fellépett. Készített olyan lemezt is (Martin Rojas gitárossal), amelyen Salvador Allendét és a chilei népet dicsőítette (1973-ban Augusto Pinochet tábornok puccsal buktatta meg, Allende a szakértői vizsgálatok szerint öngyilkosságot követett el), a Hasta Siempre Ernesto Che Guevarának állított emléket. Omarát elkönyvelték kommunistabarát énekesnek, de ez nem törte derékba a pályáját.

Mondjuk ha nincs Wenders, valószínűleg leáldozott volna a kubai könnyűzenészek csillaga. És nem biztos, hogy annyi mindent tudnánk a kis szigetország szupersztárjáról, Omara Portuondo-ról. Így viszont örülhetünk annak, hogy még mindig velünk van, és a Facebook a tudója, de jó erőben koncertezik ma is. Mellesleg fellépett Budapesten 2010-ben (a Szigeten) és 2019 májusában is. A fidelio.hu-nak azt nyilatkozta: „Ez az utolsó világ körüli, nagy turném, de továbbra is énekelni fogok, az életem utolsó napjáig.”

Miért mondjuk mindezt el az oltási kampány kellős közepén? Azért, mert a héten kerül a mozikba a Buena Vista Social Club Adios! című záróprodukciója. A dokumentumfilmben a még élő zenészek mondják el emlékeiket. Most sajnálhatjuk csak igazán, hogy húzódozva járunk a Covid miatt moziba!

Jön az Adios! (Középütt a 91 éves Omara)

Pityura is emlékezünk Omara gyönyörű dalával. Amikor ő elment, még nem voltak oltások. Ez lehet a fő oka annak, hogy már nincs közöttünk. (PP, Periszkóp Palotán, Rab László, 2021. december 2. — Nyitókép: Omara Portuondo/Facebook)

 

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.