Az ünnep, ami száz éve a nők jogairól, ma a „nőiességről” szól. Azonban egy csokor virág nem feledtetheti az év minden napján érezhető jogegyenlőtlenséget. Vagy, ha úgy jobban tetszik: a lehetőségeik egyenlőtlenségét. De hogy alakult ez így? Az új-zélandi általános női választójogi mozgalom, vagyis a szüfrazsettek ösztönzésére a nemzetközi nőnap az észak-amerikai és európai munkásmozgalmakból indult ki a 20. század elején. A legkorábbi változat állítólag az Amerikai Szocialista Párt által New Yorkban, 1909. február 28-án szervezett „nőnap” volt.
Miután a nők 1917-ben (a februári forradalom kezdetén) megszerezték a választójogot Szovjet-Oroszországban, a nőnapot március 8-án nemzeti ünneppé nyilvánították. Ezt követően a nemzetközi szocialista mozgalom és a kommunista országok is ezen a napon ünnepelték a nők jogait. Az ünnepet a szélsőbaloldali mozgalmakkal és kormányokkal kapcsolták össze egészen addig, amíg a ‘60-as évek végén a globális feminista mozgalom is kanonizálta. Az ENSZ 1977-es elfogadását követően a nemzetközi nőnap fősodratú globális ünneppé avanzsált.
A nemzetközi nőnapról világszerte sokféleképpen emlékeznek meg; több országban munkaszüneti nap, máshol pedig társadalmi vagy helyi szinten tartják, a nők eredményeinek megünneplésére és népszerűsítésére. Az ENSZ minden évben a nők jogaival kapcsolatos, konkrét ügy, kampány vagy téma köré építi az ünnepet.
A világ egyes részein a nőnap még mindig politikai eredetét tükrözi, tiltakozások és radikális változásokra való felszólítások jellemzik; máshol – különösen Nyugaton – nagyrészt a nőiség ünnepére összpontosít. Hazánkban különösen igaz, hogy nem a nők sikerei, inkább a patriarchális értékeik kerültek előtérbe, a teherbírásuk, kompromisszumkészségük, „törékenységük” és lágyságuk.
Magyarul a csokor virág, doboz bonbon kereskedelmi sikersztorijává redukálódott, egyes helyeken egyenesen egyfajta múltba révedő felhanggal. De ez nem kell, hogy így legyen. Bárki megteheti, hogy akár az itt olvasottakat továbbadja másoknak. Ez az egyik legfontosabb közös ügyünk, mindannyiunknak. Mert a jogokat gyakran nem adják, hanem kivívják.
És ezzel akad még dolgunk bőven, nőknek és férfiaknak egyaránt.
Mérő Vera
író, jogvédő
A szöveg eredetileg a TiZEN5 március 1-én megjelent számában olvasható.
Comments are closed.
