Bridget Jones naplója sorozat megújította és újra divatba hozta a napló műfaját az irodalomban, sőt az első rész felkerült a Guardian magazinban megjelent „10 regény, amely a legjobban jellemzi a XX. századot” listára is. A szingli harmincas figurája annyira jól eltalált és szerethető volt, hogy az olvasók már világszerte várták a harmadik részt. Ebben Mrs. Darcy (azaz Bridget Jones) immár 51 éves és özvegy – bármennyire is szomorú, a Világ Legtökéletesebb Férfija halott. Bridget is nehezen talál magára. Két kisgyerek anyukájaként hiába segíti bébiszitter és bejárónő, hasonló káosz veszi körül, mint fiatalabb korában. Az előző részekből megismert barátai unszolására újból munkát vállal, és elkezd ismerkedni a világhálón.
Fielding humora megalapozza a regény hangulatát, számos vicces rész van benne. A fogyókúrák, alkohol, cigaretták helyett nikotintabletták számolgatása, az hogy képtelen megtanulni az elektronikai eszközök használatát – ezekben nem változott a főhős. Viszont a vidám kalandok és a tőle megszokott szeleburdiság mellett mélyebb érzelmek is megjelennek az életében.
Amikor férjét hiányolja vagy kételkedik saját anyai képességeiben, az szívet szorongató. Anyagi gondjai nincsenek, hála Mark Darcy előrelátásának, de a mindennapi életben sok segítségre szorul. A család minden tagját érintő tetvesedésének a kezelése ugyanúgy megoldhatatlan problémát jelent, mint a spagettifőzés anélkül, hogy felgyújtaná a konyhát.
A randevúzási gyakorlata hasonló szingli időszakához, de mégis összejön egy nálánál sokkal fiatalabb férfival. Az, hogy sikerül-e újra Pöffeszkedő Családossá válnia, kiderül az izgalmas, de mégis könnyed és izgalmas regény végén.
(Helen Fielding: Bridget Jones naplója 3. Bolondulásig)
Comments are closed.