Bossányi Iván és Zsigmond László kerületi mezőőrök munkájuk tapasztalatait – és tanulságait – osztották meg a TiZEN5 újságírójával.
Kevesen tudják, de az a szabály, hogy kutyát csak pórázon szabad sétáltatni, és ez nemcsak a belterületen, hanem a kerület külső részein is érvényes. A valóság az, hogy csak a kijelölt kutyafuttatókban, illetve az elkerített magánterületeken mozoghatnak szabadon az ebek. A külterületekre ráadásul duplán is igaz ez az előírás, mert egyrészt a helyi rendelet ezt kimondja, másrészt a mezőgazdasági területek egyben vadászterületnek is számítanak, ahol pedig amúgy is tilos a kutyákat szabadon engedni.
Miért van ennek a szabálynak a betartására és betartatására szükség?
Bossányi Iván és Zsigmond László mezőőrök az elmúlt hetekben két tanulságos esetben is intézkedtek. „A közelmúltban egy hölgy póráz nélkül sétáltatta két kutyáját a Szilas-patak partján. A kisebbik kutya felzavart egy alig két hónapos őzsutát, melyet a nagyobbik kutya a nyakánál megharapott. Ettől a kicsi őz sokkot kapott. A kutyák gazdája rögtön felhívott bennünket, mi pedig azonnal intézkedtünk, és a Kutyások a XV. Kerületért állatvédő egyesület segítségével a rémült állatot gyorsan biztonságos helyre juttattuk. Ám, mint kiderült, rajta már ez sem segített. Ugyanis olyan erős sokkot kapott, hogy életképtelenné vált, és el kellett altatni” – mondták el.
Mint megtudtuk, az utóbbi időben erősen megcsappant a vadállomány a kerületben, így minden egyes példány értelmetlen pusztulása hatványozott kárt jelent.
A mezőőrök elmondták azt is, hogy tavaly szinte minden hónapban volt egy-egy őzgázolás, melyek hátterében szintén az állhatott, hogy az őzek egy póráz nélküli kutya elől menekültek éppen. „Idén eddig egyetlen ilyen balesetről van tudomásunk, és sajnos az érintett kis őzgida sem fogja már gyarapítani a kerület vadállományát.”
A mezőőrök minden esetben figyelmeztetik, olykor még meg is bírságolják a felelőtlen ebtartókat, ám a fenti eseteket nem lehet csupán szankciókkal elkerülni. Fontos, hogy az állattartók is átérezzék és elfogadják a szabályokat.
Bossányi Iván és Zsigmond László azonban nemcsak őzek miatt intézkedtek. Pár nappal a fenti esetet követően ugyanis egy törött autót észleltek az egyik földúton, a kerület határában. Az esetet jelentették, majd visszatértek az Illyés Gyula utcai bázisukra. Egy óra múlva azonban ismét visszamentek a helyszínre, ahol az autó mellett egy férfit találtak. S bár nem felcímkézett szolgálati járművel közlekedtek, hanem egy hétköznapi személyautóval, a férfi láttukra mégis feltűnő riadtsággal hagyta el a helyszínt. A mezőőrök utánamentek, megállították és elszámoltatták. Kiderült, hogy járművek felfeszítésére alkalmas eszközök voltak nála, illetve megtalálták azt a csomagot, amit menekülés közben eldobott. Ebben pedig a törött autó papírjai és bluetooth-a volt. Az autó mellett a kiszedett akkumulátort is felfedezték. Időközben a helyszínre érkezett a gépjármű tulajdonosa is, aki elmondta, hogy előző este a felesége használta az autót, amikor egy átszaladó őz miatt félrerántotta a kormányt, és egy fának ütközött. Mivel sötét volt már, az autót a helyszínen hagyták. Nem számítottak arra, hogy valaki ilyen gyorsan rábukkan a határban hagyott sérült járműre.
A mezőőrök átadták a gépkocsifeltörőt a rendőröknek, akik hivatalból vizsgálatot indítottak ellene.
Comments are closed.

