Kemény István új verseskötetében olvasható művekre leginkább a sokszínűség jellemző. Ugyanolyan sokszínűek, mint a világ különböző tájait keresztülszelő vizek. Nincs különbség a vízcseppek között, akár a Dunából, akár a Nílusból származnak, összességében mégis teljesen más a két folyó. A kötet első versének címe Duna, a záró mű pedig a Nílus.
Az utazás pedig nem térképhez vagy a földgömbhöz kötött, hanem múlthoz vagy jelenhez, kezdethez és véghez – egy élet eddigi állomásaihoz. A versek nemcsak tartalmilag különböznek, hanem formailag is. Vannak nagyon erős egysorosok (Kérdés vagy az Internet), és többoldalas, régi időket idéző alkotások (Helyszínelők vitája). Még a vers lapon elfoglalt helyének is szerepe van, mint ahogy A legalsó sor című műben.
Kemény István nem véletlenül az egyik legelismertebb kortárs költő, olyan témákat választott ezeknél a verseinél is, amelyek mindenkit megérinthetnek. Mégis más szempontból látja mindenki az akár hétköznapi, akár létkérdéseket taglaló verseket. A hétköznapi történések is többszörös jelentéstartalommal bírnak, mint például a Taxiban című alkotásában.
Taxiban
egy röhécselő tegnappal
egy félig alvó holnappal
és egy beszédkényszeres mával.
Én szállok ki először,
valaki vegye el a pénzt.
Parti Nagy Lajos mondta róla, hogy „Alapember, nem nagyon kerülhető meg, noha nem mondhatnám, hogy bárkinek útjában állna”. Ne kerüljük meg mi sem Kemény István Nílus című kötetét.
(Kemény István: Nílus; Magvető, 2018; 2699 Ft)
Comments are closed.
