Ment a padlásra, ment serényen

Gyerekek szavaltak a Csomópont Tehetséggondozóban, a Költészet Napján meghirdetett versenyre jöttek  22-én a Sződliget utcába, hogy elmondják kedvenc verseiket. Nem volt könnyű feladatuk, mikrofont kellett a kezükbe venni, hallhatták saját dübörgő hangjukat visszhangozni, ami többeket meglepett. Helytálltak aztán derekasan, szavalták a Mamát és a rímhányó Romhányi Százlábúját (pontosabban annak lesántulásának történetét), hallhattunk gyerekektől megszokott verseket és komolyabb Lackfi-opuszokat is. Betartották a Kányádi Sándor szerint kimunkált szabályt.

Úgy hangzik, hogy vers az, amit mondani kell. 

Az ilyen rendezvényeket általában iskolákba képzelnénk el, de egyre kevesebb az iskolai szavalóverseny. Keresni kell az olyan eseményeket, amikor a gyerekek verseket vesznek a kezükbe, és a saját gyönyörűségükre körbemutogatják a holt és élő költők műveit saját kortársaiknak. Ezért is volt örömteli, hogy a Csomópont (még) ilyennel (is) foglalkozik. Rövid mustra arról, hogy is zajlott valójában ez a szavalóverseny. 

A zsűri nagyon helyesen mindvégig bátorította a gyerekeket, nem a verseny dominált, mert nem élethalál kérdés most a költészet. Amikor az volt, mondjuk akkor is kevesen vállalkoztak rá, hogy közönség előtt mondják (nem a divatos, hanem) a fontos verseket. Kell is egy adag színésztehetség ahhoz, hogy valaki alkalmi közönség előtt produkálja magát. Dicséret illeti a gyerekeket azért, hogy nem rettentek ettől vissza. 

A zsűri elmondta, milyen fontos dolog a versválasztás. Biztos az, de a vers és az előadói készségek kidomborítása ennél jóval fontosabb. Verset választani ugyanis mindig tekintély kérdése, és általában valami okos felnőttet (tanárt, aput, anyut stb.) feltételezünk hozzá, aki minden kétséget kizáróan meg tudja állapítani, hogy a tíz/tizenegy/tizenkét éves gyermeknek mi való, szabad-e neki ezt meg azt mondani. Ezzel szemben ott vannak a gyerekek, akik hamar rátalálnak a mondott versre, belebújnak, olykor lubickolni is tudnak benne. Amikor pedig mondják a verset, a szemük csillogásából meg lehet állapítani, hogy sikerült-e közel kerülniük a műalkotáshoz. Amit ők persze csak bemagolni való kemény feladatnak tekintenek. Az volna a lényeg, hogy közel kell őket a versekhez engedni, hadd fogdossák, hadd mormolják, olykor hadd tévesszék is el a verssort. Szabad azt is, elfőrdult már sokunkkal. 

Hogy kik győztek ezen a mosolygósan meleg áprilisi vasárnapon? Nem tudunk teljes névsorral szolgálni, a Csomópont azt ígéri, minden gyerekről kiteszi oldalára a képeket. Csak megemlítjük, hogy a negyedikesek között Kerékgyártó Viktória aratott diadalt, Tamás Imola a korosztályában szép harmadik helyet szerzett, Tiba Gergő első helyezést ért el. Számos különdíjat kiosztottak a szervezők, köztük volt Sellyei Sára, Csizmár Csaba Csongor, Decsov Márk és a színitanodás Rigó Mirabel. Jónás Dorka pénzjutalomban részesült, a résztvevők pedig ajándékokat, például könyveket kaptak. A ráadás jutalom a luxus limuzinnal történő kerületi kocsikázás volt, melyre a „limósok” tíz gyereket invitáltak. Ez mondjuk kissé szokatlannak bizonyult, de hát nincs megtiltva, hogy a vállalkozók támogassák a költészetet. Petőfi Sándor János vitéze is egy csizmadia százforintos adománya révén jelenhetett meg. Az pedig nem ezen a héten történt.

Ami most történt, erősen támogatható. A gyerekek aktív részvételéből arra lehet következtetni, hogy nemcsak a Barcelonát és az X-boxot, de a mellékelt ábra szerint a verseket is lehet szeretni. Még mindig. (PP, Rab László, 2018. április 22.) 

Képek a Csomópontos szavalóversenyről