Cserdiné Német Angéla: az első szó a köszöneté
Négy hónappal az önkormányzati választások után a XV. kerületben is megalakult az új Képviselő-testület. Azért csak most, mert a fideszes kétharmad úgy formálta a törvényt, hogy azoknak, akik júniusban bizalmat kaptak, csak októbertől érvényes a mandátumuk.
Végre átvehették megbízólevelüket, és letehették a hivatali esküt a június 9-én megválasztott önkormányzati képviselők, majd Cserdiné Németh Angéla polgármester is, így megkezdhette munkáját az új testület. Az ünnepi alakuló ülésen dr. Forgács József, a Helyi Választási Bizottság elnöke arra emlékeztetett, hogy a XV. kerületben immár két egyéni választókörzettel kevesebb van, mint az előző ciklusban. A listáról bejutók száma szintén csökkent, ezért a korábbinál kisebb a Képviselő-testület.
„Bizalmat visszaadni nem lehet, bizalmat csak elveszíteni lehet. Mindent el fogok követni, hogy ezt a bizalmat, az Önök bizalmát megőrizzem” – idézte az alakuló ülésen Göncz Árpád néhai köztársasági elnök szavait Cserdiné Németh Angéla. A polgármester bölcs útravalóként szánta mindezt a következő öt esztendőre. „Az első és legfontosabb szó a köszöneté” – fogalmazott, hozzáéve, hogy június 9-én a választók „világos és egyenes ítéletet mondtak” a polgármester, illetve a Képviselő-testület munkájáról, teljesítményéről. Döntöttek arról, kikre kívánják bízni a kerület vezetését a következő öt évben. Arra figyelmeztetett: „pártoktól és világnézettől függetlenül” azért kell dolgozniuk, hogy az önkormányzat továbbra is biztonsággal, hatékonyan működhessen.
„A mögöttünk hagyott ciklusban nem csupán a világjárvány, a háborúk okozta gondokkal kellett megküzdeni.” A polgármester arra emlékeztetett, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok mindennapjait még nehezebbé tették a „méltatlan politikai csatározások”. „Pedig valójában nincs két ország, és nincs két kasszakulcs.” Közös érdek, hogy a befizetett adóforintjainkat átláthatóan, felelősen költsék. Mindenki számára elérhető szolgáltatásokat biztosítsanak: megfelelő egészségügyet, oktatást, szociális rendszert. A polgármester ismét elmondta, hogy az emberek csak akkor tudnak boldogulni, tisztességes életet élni, ha a kormányzati intézkedések „nem büntetik őket” szűkebb otthonukban, így az ellenzéki kerületekben sem. A XV. kerületben élők az elmúlt ciklusban megtapasztalhatták, milyen következményekkel jár a „kormányzati bosszúpolitika”. A választók mindezek ellenére továbbra is az ellenzéknek adtak felhatalmazást.
„A Tizenötödik kerületi választók akarata szent”: közös munkára, tisztességes kompromisszumokra, fejlődést szolgáló döntésekre kaptak a képviselők mandátumot – hangsúlyozta Cserdiné Németh Angéla. Azt ígérte, hogy polgármesterként és felelős partnerként ennek szellemében, ezekért a célokért dolgozik a következő öt esztendőben is.
Titkos szavazáson három főállású alpolgármestert választott a Képviselő-testület: Csernák Jánost, aki a polgármester általános helyettese lett, valamint Gyurkó Dánielt és Tóth Imrét. Gyurkó Dániel az ülésen bejelentette, hogy az ellenzéki összefogás színeiben mandátumot szerzett képviselők ismét megalakították a Mindenki a Tizenötödikért frakciót, amelyet immár ő irányít. A két LMP-s azonban nem tartott velük. A Fidesz-KDNP négy listás képviselője szintén frakcióba tömörült, ezt a csoportot dr. Lehoczki Ádám irányítja.
Módosították a szervezeti és működési szabályzatot, így az állandó bizottságok száma a korábbi hatról négyre csökkent. Megszűnt a Budapest Bizottság, a Népjóléti és a Kulturális Bizottság pedig összeolvadt. Emellett a kerületben megteremtik az online közmeghallgatás feltételeit, a bizottságoknak pedig januártól nagyobb szerep jut a döntések előkészítésében.
Az alakuló ülést követő rendkívüli ülésen megválasztották a bizottságok elnökeit, tagjait. A közbiztonsággal eddig is kiemelten törődő Makai Ferenc, a Mindenki a Tizenötödikért frakció tagja közrendvédelmi tanácsnok lett.
Comments are closed.