Dr. Oláh Lajos háziorvos: mára már az ellenségeim is a barátaim lettek
Dr. Oláh Lajos már 55 éve gyógyítja a betegeket, ezzel ő a legrégebb óta hivatalban levő kerületi háziorvos. A helyi egészségügy doyenje idén ünnepli a kilencvenedik születésnapját.
„Sosem felejtem el az első napomat – mesélte a mindig vidám, jó kedélyű háziorvos. – 1970. szeptember 1-jén hideg, barátságtalan, esős idő volt, rossz hangulatban léptem be a Deák Ferenc utcai rendelő ajtaján. Minden új volt számomra, a kerület, a kollégák és a betegek is. Mindez olyannyira megviselt, hogy úgy döntöttem, az lesz az első és egyben az utolsó napom is a kerületben.”
Aztán nem így lett. A fiatal orvos ugyanis erőt vett magán, és másnap is megjelent a rendelőben. Amit aztán hamar meg is szeretett. Olyannyira, hogy nyugdíjazását követően sem tudott elszakadni tőle. „2017-ben családi okok miatt kénytelen voltam megválni a praxisomtól, ám úgy adtam el, hogy fele időben én gyógyítom majd betegeket. Ez a mai napig így is van, sőt talán többet is vagyok együtt a betegeimmel, mint a kollégám, mert nemcsak hétfőn és kedden a rendelési időben, hanem péntekenként is találkozom velük.”
Dr. Oláh Lajos korából fakadóan más értékekkel bír, mint fiatalabb kollégái. Ő az az orvos, aki sokkal könnyebben bánik a betegekkel, mint a technikai eszközökkel.
„Én még latinból érettségiztem, és a tanáromnak köszönhetően rengeteg latin közmondást tudok. Ebből hármat olyannyira magamévá tettem, hogy az egész életemet meghatározták: »Imádkozzál és dolgozzál!«; »Bármit csinálsz, azt okosan csináld – és nézd meg a végét!«; »A beteg üdve a legfőbb törvény.« Ez utóbbi gondolatot 1954-ben, az egyetem első évében a lelkembe vésték, és én azóta is e szerint dolgozom. Sajnos ma már nem ez a legfőbb szempont a magyar egészségügyben.”
Orvosi pályafutását 1960-ban Balassagyarmaton kezdte pszichoanalitikusként, majd 1962-ben a Magyar Honvédségnél folytatta, itt egyben az ejtőernyős század orvosa is lett. „Volt olyan páciensem, akinek nem nyílt ki az ernyője, pontosabban a levegőben a reá tekeredett, így szabadesésben zuhant. Szerencsére az ernyő az utolsó pillanatban mégiscsak leoldódott a testéről, és még éppen a földre érkezés előtt megfogta őt, így megúszta a tragédiát. De borzasztó volt végignézni.” 1968-ban helyettes háziorvos lett Sasadon.
A XV. kerületbe egy barátja invitálására érkezett, aki akkoriban vezető főorvos volt. Egy elhunyt palotai háziorvos megüresedett helyét ajánlotta fel neki.
„Az elmúlt ötvenöt évben számos lehetőségem volt a váltásra. Hívtak jól menő budai körzetekbe, illetve a rendszerváltás után a kerületi rendelő vezetését is elnyertem, ám én egyik lehetőséggel sem éltem. Valahogy úgy voltam vele, háziorvosként csak én tehetek valamit az emberekért, vezetőként azonban velem is bármit megtehetnek. Én pedig szerettem volna nyugodtan aludni.”
Dr. Oláh Lajost nemcsak a munkája, hanem a politikai pályafutása is a kerülethez kötötte. Több ciklusban is képviselőjelöltként indult az önkormányzati választásokon, s bár egyik alkalommal sem jutott be a testületbe, külsős tagként dolgozhatott az egészségügyi bizottságban.
„A visszajelzésekből úgy érzem, szeretnek a páciensek (ezt azonnal megerősítette asszisztense, Mónika is), és nemcsak azért, mert várnak tőlem valamit, hanem azért is, mert látják, hogy jól érzem magam a bőrömben, szeretem a munkámat, a gyógyítást nem is munkának, hanem hivatásnak tekintem, és megpróbálok mindenkivel jó viszonyban lenni. Ötvenöt év után azt is ki merem jelenteni, hogy nekem már az ellenségeim is a barátaim lettek. És ez így van rendjén.”
Comments are closed.
