Lucapuca jól vigyázz!

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Szent Luca a legenda szerint a szembetegségben, vakságban szenvedők, a bűnbánó utcanők és a varrónők patrónusa. A Gergely-féle naptárreform előtt december 13-a az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt, mely tele volt tilalmakkal, jóslásokkal. A magyar néphitben Luca alakja kettős, egyrészt kapcsolatos a legendabeli Szent Lucával, másrészt egy boszorkányszerű, rontó nőalakkal is.

boszorkányok

A lucapuca vagy lucaasszony kísértetszerű jelenség, aki az emberek, állatok kárát okozhatja. Luca napját az egész magyar nyelvterületen gonoszjáró napnak tartották, a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni. Tápió vidékén például az ólak ajtajára fokhagymával rajzoltak keresztet, miközben mondták: Luca, Luca, távol légy! Csallóközben Luca-napkor nem adtak ki semmit a házból, nehogy a boszorkány kezére kerülve bajt hozzon a házra.

A boszorkányok felismerésére szolgált a lucaszék is – tudhatjuk meg a Magyar Néprajz internetes oldaláról. Luca napjához sokféle házasságjósló eljárás kapcsolódott, melyek többségét Luca és karácsony között kellett elvégezni. Manapság jószerint kézműves foglalkozásokat tartanak ez alkalomból, nem csak Luca nevű lányoknak!

Comments are closed.